Tehát elindultam! Ferihegy, illetve újabban Liszt Ferenc Repülőtér, Wizzair, minőségi fapados, viszonylag új géppark, hosszú sorbanállás, olyan, mint régen a mohácsi kofajárat. Első repülő utam Pécsre vezetett 1954-ben, egy IL 14-es kávédarálóval. Ugyanígy gyalog mentünk ki a Ferihegyen a kétmotoros géphez, ki bőrönddel, ki fonottkosárral. Ma hasonló a helyzet, nemzetközi társaság utazik a gépen, a tetoválásokból ítélve mindenféle náció, gondolom javarészük munkavállaló. Valamikor a repülés valami excluzív, úri passziónak tűnt, állami vállalatok, elsősorban külkeresek és sportolók repültek, az átlagember maximum vonatozott vagy zsigulizott a 70-80-as években. Ma viszonylag aprópénzért lehet repülni, persze, ha már csomagot is viszünk, és szeretnénk egymás mellé ülni, akkor mélyebben a zsebbe kell nyúlni. De végsősoron – szerencsére – a repülés tömegessé vált, és az utaskilométerre vetített költsége ma már a legolcsóbbak közé tartozik. És persze a legbiztonságosabb. Ez a közlekedés legszigorubban szabályozott területe, a vasút csak lassan közelíti. 

A repülőjegy olcsó, a repülőtér brutál drága. Ha belépünk ide, minden sarkon rablóbandák kínálják kétszeres áron portékájukat, amelyik vám- áfamentesen és 50%-os leárazást követően is minimum a duplája a városi áraknak. Az utasok is fegyelmezettebbek lettek. Valamikor a Malév gépeken a ritkán repülő utasok feszültségüket oldandó vidáman poharaztak, hangoskodtak, most egy fegyelmezett desszantcsapatra hasonlít az utasgárda. Mindenki csendben, együttműködően ül, néz maga elé, igyekszik betartani a feszes szabályokat. 

Az ajtókat már becsukták, a kapitány a felszállási engedélyre vár, felbúgnak a motorok, lassan megmozdul a gép!

Berlin, Schönefeld.

Berlinnek két reptere van, az egyik a valamikori Kelet-Berlin repülőtere, a Schönefeld, a másik Nyugat-Berliné volt, a Tegel. Most épül, talán jövőre adják át az új berlini repülőteret, ez lesz a Brandenburgi, ezt követően bezárják a Schönefeldet, tehát meg vannak számolva a napjai. Az épült kopottas, látszik, hogy égette az idő, de német, minden működik, rend van és fegyelem. Zakk-zakk, ahogy errefelé mondják, és persze ennek vannak előnyei az idegen számára, mert minden elérhető és ügyfélbarát, a személyzet segítőkész. Manapság olyan egy ilyen berlini út, mint régebben mondjuk egy székesfehérvári kirándulás, alig több, mint egy óra, és aki kézicsomaggal utazik, az leszállás után tíz perccel már kint is van az épületből.

Na lássuk, mit kínál Berlin, a repülővel érkezőknek?

A Schönefeldi Repülőteret vasút és S-bahn köti össze a várossal, no meg taxi, busz, kerékpár. S-bahnnal majd egy óra a főpályaudvar, vonattal fél. Maga a város megszenvedte a több, mint 70 évvel ezelőtt elvesztett háborút, mert Berlint lényegében porig bombázták, az épületek nagy része jellegtelen kockaház, lakótelep, betonbunker. A belváros sem különb, csak nagyobbak, még szögletesebbek a házak, és húsz éve mindent üveggel borítanak. A főpályaudvar a funcionalitás csúcsa. Több szintben állandóan futnak keresztbe és hosszába a vonatok, S-bahnok, metrók, villamosok, rengeteg az ember, de még így is levegős, áttekinthető. A város a Világ népeinek olvasztótégelye. Minden ember más náció tagja, fehér, fekete, barna, ázsiai, kreol, stb. De mindenki mindenkivel békében elvan. A németeknél nem is javalt viccelődni, vagy balhét csinálni, mert ezek a rendőrök nem a humorukról híresek. De nincs is semmi zűr. 

Közlekedni pedig csodásan lehet. A metrók, S-bahnok, buszok és villamosok keresztül- kasul szabdalják a várost, pontosak, tiszták, bár nem újak. Utaztam mindenfelé, de végül csak kikötöttem Berlin világcsodájánál, a KA-DE-VE áruház hatodik eneletén, ahol a Világ Gasztónómjai Egyesülnek. Friss rákok, tonhalak, olasz szalámik, francia pezsgők, belga pralinék orgiája, valóban a bistro gasztonomia csúcsa. Minden excluzív, minőségi, gusztusos, ínycsiklandozó, már csa ezért is megéri vasúti kiállításra Berlinbe jönni. Szerényen végigkótoltam az egész emeletet, és megállapítottam, hogy egységesen kitűnő volt minden. 

A szállodám a most épülni tervezett új repülőtér szomszédságában épült volna, de mire elkészült,  a repülőteret 5 kilométerrel arréb építették. Schönefeldtől még 5 kilométert autóztunk a taxival a pusztába, amikor egy gémeskút mellett megláttam árválkodni az én gondosan kiválasztott, enyhén szocreál szállodámat. De itt vagyok, ünneplőbe öltöztettem a lelkem, hogy holnap díszhangulatban ámuldozhassak az InnoTrans kapujában. Már csak egyet kell aludni! Sziasztok, jó éjszakát!