Minden órában változik az időjárás, hol 33 fok van, hol meg özönvízszerű zápor és zivatar. A melegedés is extrém, a viharok is hatalmasak, néha úgy érzem, a Föld elrontotta a gyomrát, hol hőgutája van, hol folyik róla az izzadság, nincs jól, ez egyértelmű.

2020 augusztus végét írunk, és úgy tűnik, ez az év erős határkő, még látszik az elmaradó, talán örökre elveszett múlt, és riogat a viharosnak mutatkozó jövő. Mondhatnám, szívesen elcserélném a holnapi problémáimat a tegnapiakkal, de ilyen lehetőség nincs, azzal kell főzni, ami a kamránkban van. Popper Péter szerint, ha az ördög el akarná veszejteni a Világot, csak gyorsítani kellene mindent, emberi kapcsolatokat, fogyasztási szokásokat, gyorsítani a tempót, a vágyakat és a szenvedéseket.

A koronavírus csak egy prizma, amely megjelenése erősen felnagyítja sebezhetőségünket, megmutatja, hogy gyorsan és jelentősen kell módosítanunk az utunk irányán, tempóján, mert ha nem, akkor sokkal súlyosabb következményekkel kell számolnunk.

Egy semmi kis influenza vírus lényegében a feje tetejére állította a Világot. Megmutatta, hogy lett légyen bármilyen felkészült egy ország, könnyen megbillen a társadalom biztonságérzete, és a tegnapi életviteli szokásainkon változtatni kell. Felértékelődött az egészség szerepe, hisz csak a megfelelően egészséges test és lélek képes viszonylag könnyen átvészelni a vírus fertőzését. A gazdaságra gyakorolt hatása most még felmérhetetlen, még kitartanak a tartalékok, de a bevételek csökkennek, családok ezrei, tízezrei válnak elszegényedetté, az állam bevételei apadnak, nem tudni, mindez hol áll meg. Ebben az új helyzetben a tegnapi tudásunk könnyen kevéssé válik, és nem könnyű meglelni azt, ami piacképes lesz holnap, holnapután. Az időjárás változása, a szélsőséges meteorológiai helyzetek sűrűsödnek, ezek kezelésére a korábbi infrastruktúra nem nagyon alkalmas, újak létesítése rengeteg pénzt igényelne. A technológiai iparágak sosem látott sebességre kapcsolnak, az új világ diktálta tempóhoz új oktatás, új szemlélet, innováció és pénz, rengeteg pénz kell, kellene, még nem világos, hogy honnan és mennyi kerül. A vírushelyzet szétzilálta az emberi kapcsolatokat is részben, bizalmatlanok lettünk, visszahúzódtunk, nincs színház, koncert, meccs, vagy buli. Az élelmiszeriparban és kereskedelemben rég nem látott mértékben meglódultak az árak, az infláció két számjegyű, és nem mindig éves szinten, van, hogy hónapok alatt. Drámai változást látunk a közlekedésben, a járműiparban, a régi robbanómotorok eltűnőben, itt az új sztár, a villanyautó, – drágábban, korlátok között, ismeretlenül. A kultúra még jobban elüzletiesedett, a média koncentrálódott, sokszor propagandává silányult, a televíziózás keresi új lehetőségeit.

Így visszaolvasva nem valami szívmelengető a helyzet, de nem is azért írom ezeket, hogy hamis illúzióba ringassam magam és másokat, sokkal inkább azért, hogy szóbeszédbe hozzam a nagy kérdést: hogyan tovább?

Az bizonyos, hogy a régi módon nem nagyon lehet. Nincs erre igény, szándék, pénz, semmi. De volt már hasonló nehézség az életünkben, hogy csak a háború utáni, vagy ’56-ot követő időkre gondoljak, volt madárinfluenza, gyermekbénulás, volt aszály és árvíz, jégverés és orosz megszállás, aztán csak kijöttünk belőle. Ez most egy kicsit más helyzet, mert nem olyan egyértelmű a szituáció, az ellenség láthatatlan, itt és most gondolkodni, megújulni kell, innovatívnak lenni, bátornak és elszántnak.

Biztos, hogy az átlagember informatikai készségeit erősen fejlesztenie kell! Abban is biztos vagyok, hogy az egészségünk megőrzése, fejlesztése, erősítése komoly feladat, mert nincs más út. Tanulnunk kell, új készségeket, felismerve és alkalmazkodna az új igényekhez. Biztos, hogy a pénzügyeink is erős megújulásra várnak, nagyon megváltoztak a piaci viszonyok. Figyelnünk kell körkörösen, a barátainkra, szomszédainkra, az országra, Európára és a Világra. Nyelveket kell tanulnunk, ki kell tudnunk lépni a nemzetözi térbe, nemzeti méretekben is. Dolgoznunk kell, keményen, de nagyon nem mindegy, hogy mit és hogyan? Új megoldások, új technikák kellenek, kellenének, egyre nő a személyes felellősségünk.

Hogy mindezt hogyan? Ki tudja? Ha tudnám, akkor megmondanám, de én is csak addig jutottam, hogy felvetem a problémákat. Megoldani kinek-kinek egyedül kell, meg aztán közösen, ha lesz elég értelem az előttünk álló millió feladat megértéséhez, és megoldásához. De nincs más út, csak a tett, a szándék, a felismerés, hogy útelágazáshoz értünk, és messze nem mindegy, hogy merre tovább!

Kint most épp elcsitult a monszunos zivatar, kint az utcán folyóként hömpölyög a víz, talán nem árasztja el a lentebb fekvő utcákat. Amúgy csend van, aludni készül a város, csak egy-egy késői autó zaja hallatszik ide. Még nem alszom, csak végigveszem a holnapi feladatokat. Lesz elég! Jó éjszakát Barátaim, takarítsátok a csatornafedeleket, a vízelfolyásokat, már készül a következő vihar!