1948-ban születtem, ebből könnyen kiszámítható, hogy erősen múlt századi gyerek vagyok. Bár igyekszem naponta lépést tartani a kor fejlődésével, de meghatározó élményem a hatvanas-hetvenes évek Budapestje, Magyarországa, Európája. Jogi egyetemet végeztem, aztán ügyvéd lett belőlem, szerintem engem a Jóisten igazán ügyvédnek teremtett. Szerettem, élveztem  ezt a munkát, bele tudtam bújni az segítséget kérők bőrébe,  igyekeztem átérezni bajaik lényegét, és a megoldásokra vonatkozóan is igyekeztem személyre szabni a tanácsaimat. Elég állhatatos voltam és kitartó. És pontos. Talán ez a legjobb tulajdonságom. Zavaros, kusza és nehéz gyermekkorom volt, mégis csodálatos. Édesapám fiatalon itt hagyott bennünket, édesanyám vitte a család minden terhét a vállán. Engem a jó sorsom eljuttatott a Sportuszodába, és ott is ragadtam vagy két évtizedre, vízilabdásként. Aztán ügyvéd lettem, sokáig és hosszan, de lassan ez is véget ért, mert már nehezen viseltem a jogi környezet megváltozását. Ma már aktív nyugdíjas vagyok. A Sors jókedvében teremtett, és megajándékozott hat csodálatos gyermekkel, feleséggel, családdal. Igyekszem megőrizni magamban a kíváncsiság, az érdeklődés alapjait, és ha egyre lassuló tempóban, de igyekszem lépést tartani korunk jellegzetes feltételrendszerével. Budapesten élek, rendezett körülmények között egy zajos lakásban. Valaki mindig van a fürdőszobában, nekem csak áramszünet esetén jut lehetőség. Szeretek nevetni, sokat mosolygok belül, eléggé elszánt vagyok, és bízom magamban. Idebenn béke, kifelé kíváncsiság. Tervezetten sokáig akarok élni, teszek is érte. Írni arról szeretnék, hogy én hogy látom a Világot, itt és most, röviden, érthetően, egyértelműen. És a fő szabály: nem ártani, nem bántani! Ha beszélgetni vágysz, írjál, időm függvényében biztosan válaszolok! Gyertek, legyünk beszélgetőtársak! Ajánlom magam jóindulatotokba: Dávid Gyula