Szeretem a hitemet! Hittem, hogy egyszer véget ér a magányos gyermekkorom, véget ért. Reméltem, hogy egészségesek, okosak és szépek lesznek a gyermekeim, azok lettek. Bíztam abban, hogy a sok munka átsegít a tapasztalatlanságon, átsegített. Persze voltak kétségeim.

A hit teremtő erő! Mindenki hisz valamiben, még ha nem is így hívja. Hiszünk abban, hogy eljön a holnap, pedig semmi biztosat nem tudunk felőle. Nem tudjuk, de szentül hisszük, hogy hajnalban ismét felkel a nap.

Az istenhit az más. Nekem ahhoz életkor és tapasztalat kellett. Ifjúkorom lángoló útkeresése után egyre fogytak a kétkedő kérdéseim létével kapcsolatosan, majd megszüntek. Sosem akkor gondoltam rá, amikor bajban voltam, inkább amikor minden jól ment. Később, belső fejlődésemben elvetettem már minden istenbizonyítékot, nekem nem kell bizonyítani semmit.

Végiggondolva a végső kérdéseket,  arra jutottam, hogy vannak anyagi dolgok, és vannak szellemi dolgok. Lehet, hogy ez ugyanannak a dolognak a két oldala, mégsincs közöttük látható átjárás. Meg talán ez nem is tartozik rám.

És egyre fontosabb a belső világom. Egyre gyakrabban ülök le békén, hagyom, hogy egyenletesen áradjon belém és kifelé a levegő, testem működése vegyen fel egy nyugodt tempót, és barátsággal végiglátogatom magam belűről, köszönve az anyagnak, hogy ilyen szépen kiszolgál. És karban tartom a reményem is. Hálás vagyok a sorsnak az eddigi gondviselésért. Gyakran idézem fel gondolatban a szüleim képét, eltávozott barátaim arcát, és hagyom, hogy az egyre nyugvó gondolat kiélje vágyait elmémben. Hiszek abban, hogy holnap majd jobban mennek majd a dolgaink. Remélem, hogy jósorsom békében és vidáman elkísér a végső pontig, és nem okozok majd túl nagy terhet a környezetemnek. És szeretem a kétségeimet is, mert éberen tart. Segít elemezni, értékelni, készülődni az elkövetkezőkre.

Hiszek önmagamban. Nem kevélyen, nem tévedhetetlennek tartva magam, csak annyira, hogy tudjam: én készen állok. Adott annyi tapasztalatot a Sors, hogy jó reménnyel készülhetek a következő kihívásra. Enyhe kis mosollyal.

És bíztatlak mindahányunkat, hogy reméljünk együtt! Talán ne abban bízzunk csak, hogy a mi számainkat húzzák ki a lottósorsoláson, de abban igen, hogy mi minden tőlünk telhetőt elkövettünk a sikerért, és így a biztosan sikerül.

Nézem a Holdat, szépen hízik. Hiszem hogy nemsokára teli lesz, majd ismét fogyni fog. És ezüstös fényével mindannyunk betakar.