Uber, kontra taxisok…

2005. december 24. Vass Tibor képei 006

Mára aztán beértek a dolgok. A Bajcsi Zsilinszky úton 100-120 taxis demonstrál reggel óta, követelik, hogy a kormány, a hatóságok, a Sóhivatal vagy maga Tarlós István Főpolgármester tegyen már valamit a taxis piacon megjelent, és villámgyorsan terjeszkedő UBER taxis szolgáltatás ellen. A rendőrség folyamatosan bővíti a létszámát a helyszínen, szorgalmasan videózzák a résztvevőket, de egyébként nyugalom van, ácsorgás, beszélgetés, és persze indulatok.

Miről is van szó? A bérkocsizás, a taxizás, a viteldíj ellenében való személyszállítás régi mesterség. Mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek nincs autójuk, vagy nem tudják vezetni, vagy nem akarják, pláne, ha nem tudják, ilyenkor egy viszonylag jól szabályozott rendszerben fel kell hívni egy számot, és néhány perc múlva megérkezik egy jól megkülönböztethető személygépkocsi, benne egy azonosított, vizsgázott és gyakorlott gépkocsivezetővel, és indulhat is a menet. Néhány perc, percek vagy órák múlva az utas célhoz ér, nincs parkoló keresés, nincs tilosban parkolás, kap egy számlát, és már mehet is tovább.

Az UBER az más. Az ugyan ez, csak „okosban”. Ma a világ átlagosan vagy az felett fejlett országaiban a társadalom érdekében elég erősen és részletesen szabályozott foglalkozás a bérautózás. Nem lehet akármilyen gépkocsival taxizni, annak műszakilag megfelelő állapotban kell lennie, általában egységes színűre van festve, hogy feltűnő legyen, taxióra van benne, amelyet hitelesíteni kell, és egy komplett számlázó rendszer, nyomtatóval, hogy az út végeztével számlaszerű számlát tudjon kibocsájtani. A gépkocsivezetőnek személyében is vizsgát kell tennie, bizonyítania kell, hogy ismeri a városa utcáit, jogosítványának hivatásos vezetői engedélynek kell lennie, amelynek szigorúbbak a feltételei, mint az úrvezetőinek. Mielőtt elkezd valaki taxizni, aztán meg időszakonként minősítenie kell a kocsiját, meg aztán ellenőrzik éjjel és nappal, plusz adózik, kamarai tagságot fizet, és fizet a taxistársaságnak, a szálloda portásainak, az étteremnek, és mindenkinek, aki csak egy kicsit is segíti a fuvarszerzésben.

Az UBER az más. Ahhoz elég, ha van valakinek egy valamilyen autója, regisztrálja magát az UBER honlapján, kap egy okos-telefont, még egy-két formaság, de minden hatósági kontroll híján, és máris a forgalomban lehet, minden különösebb vizsga, ellenőrzés, adózási ellenőrzés, többnyire számla és egyéb nélkül. Persze olcsóbb, hiszen nincs egy csomó olyan költsége, mint a hivatásos taxisoknak.

Ezt az egészet az informatika fejlődése és néhány okos fiú innovatív gondolatai hívták életre. Készítettek egy olyan számítógépes alkalmazást, egy olyan programot, amely alkalmas arra, hogy a szabad fuvart kereső utas és a pénzt keresni kívánó autós gyorsan egymásra találjanak, és – ahogy mondani szokták – költséghatékony módon tegyenek egymás érdekében.

Igen ám, itt van a kutya elásva! Követeljük e meg az életvitelszerűen személyfuvarozásból élő és ezzel foglalkozó személyszállító kisiparosoktól, hogy ezernyi szabályt betartva, nem kevés többletköltséget vállalva, még több macerának kitéve magukat vegyenek részt ebben a versenyben, miközben mások egy hirtelen ötlettől vezérelve csak regisztrálják magukat az UBER honlapján, és máris ugyanabban a helyzetben vannak, mint a százezrekért, milliókért és sok napos, hetes, hónapos tortúrával erre készülő taxistársaik?

A civil közösség ebben a körben persze elsősorban a saját zsebét nézi, és ha eddig egy minősített taxival 4000 forintért jutott el Á-ból B-be, akkor most roppantul örül, ha ugyanez az út csak 2000-be kerül. Éljen az UBER!

De – félek – nincsen ingyen ebéd. Dönthet úgy a politika, hogy a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem szól bele ebben a kíméletlen utcai versenybe, de – mint a mai demonstráció is jelzi – azért ez meglehetősen könnyelmű engedékenység lenne.

Egy tisztességesen szervezett társadalomban a gépkocsi közlekedés veszélyes üzemnek, kockázatos tevékenységnek minősül, már csak az autó, mint gép okán. Elromolhat, megvadulhat, felrobbanhat, összeütközhet, tehát egy veszélyes jószág, közlekedését szabályozni kell. Ha még ráadásul utast is visz, jellemzően egy idegent, akkor már nagyon bonyolult a helyzet, mert a gépkocsi vezetője nem csak önmagáért és a gépkocsi vezetéséért felel, hanem az utas biztonságáért is. Egy hivatásos bérkocsis mindig utolérhető, nyilvántartják minden sarkon. Autójának műszaki állapotát, rádióforgalmát, öltözetét, a kocsi tisztaságát, színét, típusát, évjáratát, befogadóképességét, stb. mindent számon tartanak és előírnak.

Az UBER-nél ugyan ez nem nagyon van így. Ha éppen lejárt a vezető jogosítványa, és ez menetközben derül ki, hát ott marad. Ha nem úgy viselkedik, ahogy az általában elvárható, legfeljebb az UBER program kitalálóival gyűlik meg a baja. Egyszóval az jó lenne, ha a taxizás olcsóbb lenne, de az is fontos, hogy a garanciák megmaradjanak.

Itt tartunk most. Úgy látszik mára jutottak el a hivatásos gépkocsivezetők arra a pontra, hogy eddig, ne tovább! És szerintem innen válik igazán érdekessé az ügy, hogy hogyan reagál erre a társadalom. Mert a hatalom ma reggel a főpolgármester úr útján azt közölte, hogy nem az ő asztala, ő szurkol a taxisoknak, de tenni nem tud semmit. Ez biztos? Hát azok, akik ütre-főre ellenőrzik a taxisokat, azok miért nem ellenőrzik a z UBERESEKET? Hallani olyat, hogy állampolgári jog, ha valaki felvesz maga mellé egy idegent utasnak, és megosztoznak a költségeken. Biztos ez? Mert szerintem, aki ezt rendszeresen teszi, az személyfuvarozást végez. Mert ha nem, akkor holnaptól a taxisok is operálni fognak otthon, hiszen konyhaasztaluk van, késük van, és télen jól megfigyelték a disznóvágáskor, hogy hol futnak a verőerek. Biztos nem lesz baj. És csak a felét kérik, mint a kórházak, ha egyáltalán azok felvállalják az operációt.

Igazán most lesz érdemes figyelni a különböző érintettek megszólalásait. A szegény ember majd azt hajtogatja: legyen UBER, mert azt meg tudom fizetni! A fővárosi politikus azt mondja: nem az én asztalom, nekem nincs jogosítványom ellenőrizni magán autókat. A NAV széttárja a kezét, és sajnálkozik: hát nem állíthat meg minden civil autóst. Aki meg annyira nem érintett az ügyben elgondolkodik, hogy hogy is van ez? Vannak az 1-esek, akikre minden ésszerű és ésszerűtlen szabályozást ráhúzunk, kényszerítjük, fejjük, előírunk neki, de vannak a 2-ek, akikkel szemben tehetetlenek vagyunk.

Az nem érv szerintem, hogy sokfelé van UBER a világában. Jól működő egészségügy, jól működő oktatás is van sok felé, még sem vesszük át. Emlékszem, évekig, évtizedekig nem tudta a hatóság megakadályozni a repülőtereken a taxisok áldatlan kenyérharcát, a rendezetlenséget, a lökdösődést, az ázsiai állapotokat. Vagy nem akarta. Most, ebben a pillanatban is még azt mondja, hogy tehetetlen. Ez veszélyes magatartás. A hivatásos személyszállítók béketűrő emberek, sokáig, sokféle kényszerszabályt elfogadtak, nem lázadtak, csak morogtak. Egyszer már a feje tetejére állították a várost, és az erejük a tömegükben és a kétségbeesésükben van. Ilyen kikényszerített szükséghelyzetben bármi megtörténhet, és ha valamire most nincs szükségünk, az egy taxis háború, amely immár mindenki ellen folyna, aki közlekedik.

A kérdés nem egyszerű! Betiltani az UBER lehet, de az alkalmazás működését immár nehéz, kiszabadult az olcsó taxi szelleme a palackból. A piac nagyon megérezné, ha minden taxis beállna UBER-ezni, hiszen az egész személyszállítási piac viszonylagos rendezettsége egy pillanat alatt felborulna. Félek, a hatóságok – szokás szerint – elkéstek a megfelelő tárgyalásokkal, intézkedésekkel, most már csak tűzoltásra futja, ha futja.

Itt élek, féltem a várost, féltem a közlekedőket, féltem az országunkat, és gondolkodom. Mi mást tehetnék. A taxi nem jön, vár a Bajcsi Zsilinszky úton.

Uber, kontra taxisok…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Gyula !

    Érdeklődéssel olvastam új bejegyzésedet és a hozzászólásokat taxitémában.
    Olyan témát érintettél, ami távolabbra mutat, mint a taxisok problémája.
    Hogyan és miként avatkozhat be az állam -vagy bármely más szervezet- a gazdasági folyamatokba.

    A felvetett téma nem csak taxiskörökben okoz problémát. A
    kilencvenes évektől végignézhettük, hogyan teremtettek a minden
    járulék- és adófizetés alól kibúvó kínai piacok ugyanilyen alapon
    „konkurenciát” az adót, járulékokat és áfát fizető kereskedőknek. Ma
    is végignézhetjük, hogyan teremtenek konkurenciát a lakásban,
    garázsban működő fodrászok, kozmetikusok, műkörmösök stb. a működési
    költségeket (bérleti díj, adó stb.) megfizető kollégáikkal szemben.
    Azt hiszem, még hosszan sorolhatnánk az érdeksérelmeket: orvosok,
    tanárok,stb.
    Az sem egyedi, hogy a technikai fejlődés hozzon nehéz helyzetbe
    ágazatokat, gondoljunk a netes áruházak és a hagyományos
    boltok, a netes és a hagyományos szolgáltatások piacára gondolni. Ma
    már ki vesz igénybe utazási irodát szállásfoglalásra? Ott a
    Booking.com, néhány kattintással bármit bárhol lefoglalhatunk, régen
    az ügyfél igényt tartott az utazási irodák ismereteire, kapcsolati
    hálójára. Ez az ismeret, kapcsolati háló teljesen elértéktelenedett.
    És akkor még nem is gondoltunk a Facebookra, a Google-ra és a többi óriásra,
    amelyek adófizetésre kötelezését máig nem sikerült megoldani, még az EU
    sem vezetői képesek erre.
    De mindig a közlekedésben részt vevők azok, akik képesek az érdekeiket
    jobban érvényesíteni, megbénítván a vitakörön kívüliek közlekedését
    is.
    Említsük meg az úgynevezett taxisblokádot is, mely állítólag 2
    forintos benzináremelés miatt zajlott. Akkor a fiaim iskolások voltak,
    és nem érkezett meg hozzájuk az ebéd. A konyhások talpraesettségén és
    jóindulatán múlott, hogy saját pénzükön vettek tejet és búzadarát, és
    tejbegrízt főztek a gyerekeknek.
    Mennyit változott azóta a világ!?

    Kedvelik 1 személy

    1. Kedves Teri! Nagyon jól látod, időről időre felmerülnek ilyen problémák, érdemes és fontos ezekről beszélni, egyben felkészülni a következőkre! Örülök, hogy itt vagy!

      Köszönöm! Gyula

      Kedvelés

  2. Kedves Gyula!
    Szokásodhoz híven most is érdekes és aktuális témáról írsz a blogodban.
    Már 2014 nyárán tárgyalt Horváth Csaba a Budapest Taxi igazgatója az Uber veszélyeiről a város és a BKK vezetőivel. Akkor nagyon bizakodó volt, hogy ki tudják tiltani a Ubert. De a mai események ismeretében úgy látom másfél év alatt nem született szabályozás.

    Az Uber biztonságával kapcsolatban a cég az alábbi közleményt adta ki:
    “az összes, alkalmazásukban felbukkanó sofőrnek rendelkeznie kell érvényes jogosítvánnyal, saját tulajdonban lévő autóval, és át kell esnie egy elővizsgálaton is. Emellett balesetmentes vezetői hátteret és erkölcsi bizonyítványt is elvárnak, az utasok pedig biztosítottak a kocsikban.”

    Sok szempontból osztom Áron véleményét a taxikkal kapcsolatban, de úgy gondolom azért javult a minőség, bizonyos taxitársaságok esetében.
    Viszont feltennék egy érdekes kérdést az árversennyel kapcsolatban. A taxi tarifák miért csak a benzin áremelkedést követik a csökkenés miért nem? Érdekes lenne az Uber és a taxi tarifákat költségek szempontjából is összehasonlítani.

    Találtam egy kis kiegészítést a 444.hu-n:
    “Vicces elem a sztoriban, de az Uber alapítójának, Travis Kalanicknak épp azután jutott eszébe az alkalmazás ötlete, hogy Párizsban képtelen volt taxit fogni. Párizsban amúgy a legrosszabb a taxihelyzet egész Európában, 14 ezer taxiengedély van kiadva, de ezt a számot még 1937-ben szabták meg. Azóta hiába nőtt sokszorosára a város lakossága, a taxis lobbi folyamatosan megakadályozta az engedélyek számának növelését. Így alakult ki az a helyzet, hogy 17 év is lehet a várakozási idő, amíg valaki engedélyhez jut, a feketepiacon pedig negyedmillió eurós ár körül keringenek a Párizsban érvényes taxiengedélyek, azaz csak óriási adósságok után lehet belevágni az üzletbe.
    A párizsi taxisoknak egyszerű eszköze volt a nyomásgyakorlásra: sztrájkokkal és úttorlaszokkal bénították meg a város közlekedését, akárhányszor a kormány az engedélyek számának újragondolását vetette fel. Most pedig ugyanezen eszközökkel tüntettek az Uber megjelenése ellen. De hasonló tüntetések zajlanak Londonban és több nagyvárosban is. A taxisok követelése egyszerű: a kormány lépjen fel, csapjon oda a szabadpiacnak, és tiltsák be az Ubert.”

    Én is úgy gondolom, hogy a személyszállító piac minden résztvevőjének azonos feltételek mellett kell működni, mert csak így lehet egészséges versenyhelyzet. Kíváncsi vagyok, hogy fogja ezt megoldani a politika.

    Kedvelik 1 személy

    1. Kedves Attila! Azért jók az ilyen elemzések, mert mindenki hozzátesz egy keveset az egészhez, és így a végére kialakulhat egy komplex elemzés. Nyilvanvaló számomra, hogy az UBER okosan, gyorsan ragadta meg a piaci lehetőségeket, költségeket csökkentett, egy profi, a helymeghatározást elsőrangúan alkalmazó okostelefonos programot fejlesztett, minimálisra szorította a követelményeket, és arat. Az teljesen rendben van, ha valaki a piacon ügyesebben, okosabban, technológiaailag, logisztikailag jobban oldja meg a feladatot, mint a versenytársai. A gond – ismétlem – abban van, hogy az UBER úgy szállít pénzért utasokat, hogy nem taxi. Nem különbözteti meg magát színnel, lógóval, jelzőtáblával, nem viszi hatósági vizsgára az autóját, nem tesz taxis vizsgát a vezetője, stb. Lehet, hogy ugyanolyan jó szolgáltatást nyujt, mint a sárga taxis, csak úgy, hogy rájuk nem vonatkoznak a taxisszabályok. De persze nincs ezzel baj! A társadalom, a szakma majd kikínlódja a legjobb megoldást, ha okosak, akkor gyorsan, fájdalommentesen, ha nem azok, akkor súlyos árat fizetve.
      Most ismét megmutatkozik majd élesen, hogy az állam képes e szabályozó szerepének elegettenni, vagy csak kullog az események után?
      ” Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk,
      Még is az ember neha érzi, bosszantó, ha sehol egy kégli!”

      Kedvelés

  3. Ha szabad, akkor szeretném még kiegészíteni a fenti írásomat, és részben válaszolni Áron fiamnak, és mindenkinek, aki úgy érzi, hogy én az UBER rendszert kritizálom, és a hagyományos taxiszolgáltatás mellett tettem le a voksomat. Pedig ez nincs így!

    Én alapvetően azt tettem megbeszélés tárgyává, hogy az én ízlésemnek nem nagyon tetszik, ha egy azonos piacon, azonos versenyzők, eltérő szabályok szerint játszanak. Úgy nem szeretnék száz méteres mellúszásban verseny úszni, hogy az ellenfelem a rajtpisztoly elsütésekor szintén beugrik a vízbe, de nem az én oldalamon, hanem a túlsón, így neki csak a fele távot kell leúsznia.

    Én az egyenlő feltételeket kértem számon, és nem minősítettem egyik szolgáltatást sem. Nyilvánvaló, hogy a manapság fejlesztett, az informatika legújabb vívmányait használó UBER rendszer nagyon hatékony, gyors, pontos, és felteszem, hogy a kocsik színvonala is rendben van. A probléma az, hogy a magyar jogszabályok szerint mindenki más, aki személyszállítást akar végezni, annak be kell tartania a sokkal rigorózusabb taxirendeletet, de ha csatlakozik az UBERhez, akkor ezek a szabályok nem érvényesek rá.

    Valószínűleg az igazság valahol félúton van. A hagyományos, diszpécseres taxizásnak lassan leáldozik, és átveszi a gyorsabb, modernebb okos telefonos rendszer. Persze sokáig és sokan maradnak olyanok, akiknek nincs okos telefonjuk, akik nem tanulják meg annak a használatát, nekik tehát továbbra is igényük lesz a telefonos taxirendelésre. És az UBERES gépkocsivezetőknek is el kell fogadniuk, hogy a taxizás egy szabályozott tevékenység, és jóllehet modern felületen, hatékonyan dolgozhatnak az új alkalmazással, de a személyszállítás törvényi feltételeinek ők is meg kell, hogy feleljenek.

    Ismét egy helyzet, amikor egy tevékenység szabályozására hivatott szervezet, hatóság nem, vagy nem eleget egyeztet, konzultál azzal a sokasággal, akiknek a tevékenységét szabályozni akarja. Hiba ez, mert a megoldás csak egyezséggel, konszenzussal jöhet létre, de úgy tűnik, tanulnunk kell még ezt a módszert, sokáig!

    Kedvelés

  4. Ide másolom Dávid Áron nevű fiam érdekes hozzászólását az ő előzetes engedélye alapján:

    Szia Apu

    Érdeklődve olvastam az Uber cikkedet. Van benne igazság, de szerintem jobban utána kellene nézni annak, hogy mi is ez? Én is használom ezt a szolgáltatást és nagyon meg vagyok vele elégedve, annak ellenére, hogy van olyan, amikor drágább, mint a taxi.

    Ami tetszik benne: nagyon kulturált kellemes sofőr, taxisokkal ellentétben. Tiszta karbantartott autó. Percre pontos érkezés. Tisztában vagyok a tarifával, azt semmilyen trükkel nem tudják befolyásolni.
    Másfél évig taxiztam, amíg nem volt jogosítványom, szinte minden nap, ismerem az árakat.

    Nagyon kevés normális taxissal találkoztam eddig, akivel el tudtam volna beszélgetni. Autók több száz ezer kilométert futottak és sokszor elég rossz állapotban vannak. Végig kell hallgatnom a politikai nézetét panaszkodását, sírását, sokan közöttük megkeseredett, szomorú, kiégett emberek, akiknek nyűg a munka, tisztelet a kivételnek.

    Én találtam egy nagyon tisztességes Uber sofőrt, sokat beszélgettem vele, az autó, a ruha, minden rendben, nincs cigarettaszag, tiszta rendes az autó. Csütörtök, péntek, szombat éjjel dolgozik, 8 órás munka mellett. Mondtam neki, hogy hívom néha és ne nyomja be az Ubert, de azt mondta, hogy annyira sokat köszönhet ennek a cégnek és annyira korrektek, hogy ezt nem csinálja meg, hívhatom, de mindenképpen beüti a telefonba, és ez már tetszett! Nagyon kellemes volt az utazás, míg ezt egy taxissal való utazásnál nem tudom mindig elmondani. Nem is beszélve arról, hogy még mindig – sajnos – sok a visszaélés a külföldiekkel, akik már nem taxit használják a repülőtérről a városba, hanem ubert, mert tudja, hogy nem verik át és megszokta a jó szolgáltatást az otthonában.

    Az Uber is szigorú keretek között működik. Nem vezethet bárki Ubert, sofőr vizsga kell hozzá, ha jól tudom, és minden adatot meg kell adni magadról autóról. Az autó kategóriák be vannak sorolva. A jobb uberes autó, – de több kategória van-, 4 évesnél nem lehet öregebb, és a műszaki adatokat is ellenőrzik, és csak ha minden igaz, akkor futhat, de ha gondolod, pontosan utána nézek a feltételeknek.

    Ami még nagyon pozitív benne, hogy a felhasználók pontozhatják a sofőröket, így nagyon hamar kiderül, hogy valaki nem jó sofőr, vagy nem tiszta az autó stb. Nem lehet kummantani, míg egy taxis addig veri át az embereket, ameddig akarja, pedig szívesen én is közzétenném egy-egy taxisról, hogy mennyire alkalmatlan a munkájára.

    A felhasználás nagyon egyszerű, bejelentkezel, hogy kérsz autót, az elküldi a legközelebb lévőknek és rád nyomnak. Pontosan kiírja, hogy mikor ér oda az autó, és ott is van időben. Ez taxira ugyancsak nem igaz.

    A tarifát előre látod, mert az változó, vannak frekventáltabb drágább időszakok, és olcsóbbak, van olyan, amikor drágább, mint a taxi és van, hogy sokkal olcsóbb, ez a gyakoribb. Az utad végén megérkezik a telefonodra hogy milyen tarifa volt, milyen útvonalon jöttetek, minden, és az utazásokat vissza is tudod nézni.

    Adózás szempontjából azt gondolom, hogy nagyon sok új adófizetőnk van ezzel, mert itt nem lehet adót elkerülni, minden hivatalosan a kártyádra érkezik, és ha minden igaz, abból SZJA-t kell fizetni, de ezt nem tudom pontosan, de nincs olyan, hogy nem kapcsolja be az órát nincs számla stb.

    A másik kérdés, hogy mi van a hiéna taxikkal, akik semmilyen taxi társaságnál nincsenek szerződéssel, ők miért is taxizhatnak. Ezek a legkárosabbak a taxis társadalomra, az ilyenek miatt fél egy külföldi taxit hívni.
    Nem sikerült mindent leírnom, amit akartam, csak sajnos mennem kell, nem is lett túl összeszedett. Én azt mondom, hogy próbáld ki, kíváncsi vagyok a véleményedre! Áron

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .