Úgy tűnik észbe kapott a tél, ismét erősen nulla fok alatt a hőmérséklet, ilyenkor jó bebújni a meleg szoba sarkába, és elmerengeni a jelen és a múlt fontos dolgain.

A héten eljuttatott jó sorsom egy érdekes összejövetelre, ahol korombeli „fiatalok” hallgattak egy olyan előadást, amelyben egy kortársunk a saját szakmájának az érdekességeiről beszélt. Lebilincselő volt, ahogy egy vegyész, a savak és indikátorok művésze miképp tudta egyszerű szavakkal közel hozni egy laboratórium titkait. Elnéztem a jelenlevőket, akik értő füllel és tágra nyílt szemekkel hallgatták türelmesen a majd’ három órás vetített képes előadást. Jobbára barátok, ismerősök, sporttársak voltak valaha, de úgy látszik kitartott a barátság, és még idősebben is egymás társaságában érezték jól magukat.

Melegség öntötte el a szívem, mikor körbenéztem, belső összetartozásuk érzése megérintett. Félig-meddig én is közéjük tartozom, érdeklődésemet, koromat, múltamat illetően mindenképpen, még ha találkozásaink az utóbbi évtizedekben le is csökkent.

Azt hiszem, sok barátom van, szerencsére. Gyermekkoromban a sport, az uszoda hozott össze sporttársaimmal, akikkel mindmáig tartom a kapcsolatot, no meg a gimnázium, meg az ifjúkor nagy barátságai, és szerencsére az ügyvédi munkám során is sok jó emberrel kerültem kapcsolatba, akikkel mindmáig azonos a viszonyom.

Ahogy mondani szokták: lehet barátok nélkül élni -, de minek! Te jó isten, hány problémám, galibám, szerelmi csalódásom, gyermeknevelési akadályom legyűrésében vett körül számtalan segítséget nyújtó kéz, megrettenésemet hallgató fül, és idegességemet együtt érzően tekintő szem? Hányszor éreztem azt, hogy minden összeomlik, valakivel mindenképpen beszélnem kell, szükségem van egy vállra, amelyre rádőlve kisírhatom magam, aki segít rendezni az összegabalyodott szálakat. És mindig segítettek. Én is ültem, álltam, mentem nem egyszer, kisebb-nagyobb sorsfordulójukkor, és tényleg tán jobban izgultam értük, mint magamért.

A barátság végül is egy szex nélküli szerelem. Mert vonzódunk a barátainkhoz, szeretünk a társaságukban lenni, élvezetesek a közös programok, értjük félszavakból is egymást, és nem kell újból és újból bemutatkozni, hogy kik is vagyunk valójában. Mindehhez persze idő is kell, de valahogy ez úgy van, hogy az ember arra teremt időt, amire nagyon kell. És a barátságra nagyon kell. A fiatal felnőtt kor persze mindannyiunkat elsodor, hiszen a családalapítás, a gyermekek nevelése, az otthon építése, szépítése, a munkában való előmenetel mind időigényes elfoglaltság, de ilyenkor is ott vannak a barátok, van ki pénzt ad kölcsön elsejéig, van, aki a dívány végét fogja költözködéskor, ki szöget ver be a gyermekszoba falába. Aztán jönnek a szakmai sikerek, ünnepek, a gyerekek esküvői, ahonnan szintén nem hiányozhatnak a leghűségesebbek, még ha nem is tudjuk egyszerre mind meghívni. De roppant fontosak, hisz lelki egészségünk letéteményesei ők, legbiztosabb támaszaink, akiknek véleményére, együttérzésére, és bizony sokszor pénzére, idejére, segítségére mindig számíthatunk. Ahogy Gorcsev Iván mondta Vanek úrnak: fabatkát sem ér a gazdagság, ha nincsen kivel elkölteni a pénzt. És valóban! A barátoknak lehet megmutatni az új ülőgarnitúrát, dicsekedni a gyermekünk szavalóversenyen elnyert harmadik helyével, és ők látogatnak meg, ha ágynak dönt a betegség, ha kórházba kerülünk és ők sétálnak az első sorokban, amikor az utolsó utunkra indulunk.

De persze itt is érvényes az energia-megmaradás törvénye. Többé-kevésbé annyit kapunk vissza, amennyit belerakunk. Mert a barátságot bizony ápolni kell, és ez időigényes feladat. Néha telefonálni kell, közös programot szervezni, meglátogatni, ha ínségben van, ünnepein jelen illik lenni, és a kerek születésnapja előtt jól esik mindenkinek, ha egy baráttól személyre szóló levelet kap. Vigyáznunk kell rájuk, ők a mi derékhadunk, békében hátország, háborúban hátvéd, ínségben oltalom. Hiába telik az idő, hiába mozdulunk már nehezebben, erre szánni kell az energiákból, hisz a barátainkkal való együttlét meghosszabbítja az életünket.

Vakítóan szikrázik a napfény. A jeges füvön csillognak a fények, mindez bíztató, valahol, még távol, de készülődik a Tavasz! Várom már nagyon!