Esténként már ritkábban ülök a TV elé, végül is már minden műsort láttam, nagyrészét többször is, legfeljebb a természet és a tudomány filmjei szórakoztatnak. Életkoromból következően egyre jobban foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan és miképpen működik az egész szervezetem, mitől betegszünk meg, mitől gyógyulunk, mitől maradunk vagy vagyunk egészségesek?

Az élet, benne a tudomány, a biológia, az orvostudomány fejlődése hihetetlen, szinte évente duplázódik meg a megszerzett új ismeretek száma, egyre hatékonyabb és olcsóbb gyógyszereket fejlesztenek, a diagnosztika fejlődési sebessége még lenyűgözőbb, de az operációs technika, a különböző orvosi segédeszközök, a beteg emberek ellátásának technikai és pszichológiai  színvonala is állandó fejlődésben van.

De én most nem erről szeretnék elmélkedni, hanem arról, hogy lett légyen bármilyen csodálatos az egészségügy fejlődése, de én, mint átlagember, hogyan tudom elkerülni az egészségüggyel való kapcsolatot, illetve hogyan tudom azt minimalizálni? Mit kell tennem azért, hogy a hátralévő annyi meg annyi éven át, a testem és a lelkem az általam reálisan elérhető legjobb állapotban legyen?

Azt értem és tudom, hogy az orvostudomány – ha akarja és ha elérhető – akkor csodákra képes, ha beteg vagyok,  de engem most igazán az foglalkoztat, hogy a jó életminőségünk elérése és megtartása érdekében mi az én feladatom?

Ha néha még is odatévedek a TV elé, mellbe üt a minden negyedórában feltűnő hirdetések tömege, melyek túlnyomó többsége valamilyen orvosságot, táplálékkiegészítőt, csodaszert reklámoz, pillanatok alatti gyógyulást szuggerálva.

Azt hiszem, hogy az ember alapvetően egészségesen születik a világra. Persze vannak kis számban kivételek, de az újszülöttek nagyon nagy része egészséges, kész az életre, mindene megvan ahhoz, hogy ezt a méhen kívüli időszakot egészségesen, boldogan és megfelelő élethosszan élje meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyes csecsemőkben ne lenne, ne lehetne eltérő érzékenység egyes betegségekkel szemben, ne legyen valamelyik szerve, szervrendszere gyengébb, érzékenyebb, sérülékenyebb a többi versenytárshoz képest, de ezt én inkább hajlamnak tekintem.

Ahhoz, hogy az ember nagyjából végigélje az életét egészségben, boldogságban, fizikai és szellemi jólétben, ahhoz persze sok minden kell. Kell elsősorban szerencse, na, nem olyan nagyon nagy, csak hogy ne üljön mellette az iskolában egy tüdőbajos padtárs, aki rendszeresen ráköhög, hogy a hetes busz mögött ne jöjjön láthatatlanul egy száguldó örült teherautó, amikor figyelmetlenül kilép a busz mögül, és hogy a kamaszkori cigarettázás, olykori berúgás józan keretek között maradjon, inkább előbb maradjon el mint később, az AIDS is elkerülje, – vagy inkább ő az AIDS-et -, és ne uralkodjon el sem kábítószer, sem altató, sem más ajzószer az életén. Persze nem árt, ha nem azbesztgyárban dolgozzuk végig az életünket, ha a táplálkozásunk többé-kevésbé változatos, és ha megfelelően mozgunk, sportolunk életünkben, mozgásban tartjuk a szervezetünket. Kevésbé ismert, de ugyanolyan fontos, hogy szeretve legyünk és mi magunk is szeressünk, hogy szeressünk haza menni, és ha el kell mennünk mégis egy időre, vágyjunk haza. No egy-két- hat gyermek sem árt, mert ez pozitív felelősséget ad, nem lehet meghalni addig, amig számítanak rád!

Ha tehát nem lőttek le egy háborúban vagy egy háborús békében, ha nem zuhantunk le egy hőlégballonnal, és ha nem ittuk ki magunkat a világból, akkor jó esélyünk van a nyugdíjkorra, amikorra már többé-kevésbé letudtuk magunk mögött a fontosabb életfeladatokat – már, aki -, és egy kicsit élvezhetjük még jobban az életünket, mint annak előtte. De erre azért már abban a korban kerül sor, amikor a korábbi életviteli hatások összessége itt-ott megtette a koptató hatását, és ha nem vigyázunk, akkor gyakrabban kell az orvosi rendelőben ülnünk, mint a Galyatetői Nagyszálló teraszán.

Ha valaki eddig bírta eszmefuttatásomat, akkor megnyugtatom, most már valóban rátérek mondandóm lényegére. Mert azt szeretném elmondani mindenkinek, hogy mélységesen hiszek a testemben és a lelkemben, teljesen megbízom bennük, és azon vagyok, hogy a lehetőségek keretein belül a legjobb minőségű működést biztosítsam számukra ahhoz, hogy ők végezhessék el nagyszerű munkájukat, az én egészségem, testem és lelkem jó állapotban tartását, teljeskörű védelmét.

Az orvostudomány ma még elsősorban és legfőképpen a már kialakult betegségek, elváltozások gyógyítására van berendezkedve, és temérdek kutatás, megfigyelés eredményeképpen ilyen-olyan terápiát alkalmaz annak érdekében, hogy a kialakult bajunk csökkenjen, gyógyuljon, elmúljon. Én meg alapvetően azon dolgozom, hogy megelőzzek minden ilyet, és hogy ne alakuljon ki olyan állapot, amivel orvoshoz kellene mennem.

Az egészségügy és a gyógyszeripar hatalmas üzlet. Még a legszegényebb emberről is lehúzza az utolsó lehúzható fillért gyógyszerre, hálapénzre, orvosi tiszteletdíjra, táplálékkiegészítőre. Én bevallom, nem hiszek ezek túlnyomó többségében. Abból az axiómából indulok ki, hogy majdnem minden ember egészségesnek született, és a mi feladatunk ennek az áldott állapotnak a fenntartása. Nem hiszem, hogy a normális étkezéssel, szabad levegőn tartózkodással, megfelelő mozgással megszerezhető vitaminoknál sokkal több kellene az embernek! Nem hiszek a különböző cseppek, tabletták világmegváltó erejében, sokkal inkább az okosan tudatos életvitelben. Ezek a reklámokban látható csodaszerek nálam hasonlatosak azokhoz a megoldásokhoz, amelyek komoly befektetett munka nélkül ígérnek gyors sikert, dicsőséget. Ha valaki meghűl, akkor nagyjából pontosan ugyanannyi idő alatt gyógyul meg ha nem szed semmit, mintha a legerősebb antibiotikumot használná. Persze nem mondom, hogy a modern gyógyszertudomány vívmányai feleslegesek lennének, dehogy, csak azt, hogy általában nincs szükségem külön kiegészítő vitaminra, méregtelenítésre, savanyúsításra vagy édesítésre, – feltéve, ha normálisan étkezem, élek és mozgok. Ha minden próbálkozásom ellenére mégis elkap valamilyen komoly betegség, akkor persze isteni áldás a jó orvos, a hatásos gyógyszer, a jó terápia. De mit kell tennem azért, hogy ne kapjon el?

A testünk úgy van összerakva, hogy az élet fenntartásához minden szükséges felszerelés  és berendezés adott. Csak vigyáznunk kell rá. A külső támadások eredményes visszaveréséhez rendelkezésünkre áll az immunrendszerünk, amelyről a tudomány már rengeteget tud, még ha nem is mindent. De van, tapasztalhatjuk napról napra. Ez a biológiai képességünk képes megakadályozni, hogy a mindannyiunkban meglévő téves sejtkódokat szelektálja, ha valamelyik jó vagy rosszindulatúan burjánzani kezdene, akkor felismerje és elpusztítsa. Amíg ezt rendben teszi, nincs baj, ha ilyen-olyan okok miatt ez már nem megy, akkor megbetegedhetünk. Tudom persze, hogy ez nem ilyen egyszerű, most csak szemléltetni akartam azt a tézisemet, hogy ha az egész szervezetemet tartom megfelelően jó állapotban, tettre készen és frissen, akkor jó okom van abban bízni, hogy nagyjából – egészségben megvéd a betegségektől és megtart jó egészségben.

Ezért tartom fontosnak, hogy minden nap mozogjak. Már rég nem vagyok alkalmas a duplamaraton lefutására, de a szobámban gimnasztikázni, medicin labdázni, szoba-kerékpározni mindennap tudok. Egy óra séta a friss levegőn roppant sokat számít. Ha hozzájutok, bizony kerékpározok egyet a jó levegőn, vagy úszom – na nem olyan sokat – a medencében. Igyekszem, amennyire lehet, változatosan étkezni. Zöldséget mindennap, gyümölcsöt gyakran, főzeléket és leves bármikor, húst ritkábban és kevesebbet. A cukrot maximum a kávéba, édességet ritkán. De hát ember nem élhet bűn nélkül, a kenyér, a kifli és stangli bűnlajstromom élén áll, csak abban bízom, hogy az elfogyasztásuk során felszabaduló boldogsághormonok annyi pluszt adnak az immunrendszeremnek, hogy ez segít közömbösíteni a péksütemény okozta káros hatásokat.

És hát a stressz, bizony, annak kezelése egy külön tudomány. Az élettel óhatatlanul vele jár az idegeskedés, az izgalom, de ezek kezelését is előbb-utóbb el kell sajátítanunk. Nem egy barátom távozott el fiatalon, mert egyszerűen elégett a nagy rohanásban. Az élet értelme – mondják – kettős: elsősorban a túlélés, a folyamatos létfenntartás, másrészről a fajfenntartást, az utódok biztosítása. A stressz hasznos volt, amikor a fák mögül a hirtelen előlépő medve elől kellett a meneküléshez a hirtelen többletenergia, és ezt a stresszhormonok egy pillanat alatt biztosították. De aki napról napra elégedetlen a főnökével, perel a feleségével, a szegénységével, a szeretője gyötréseivel vagy a politikai helyzet alakulásával, az állandó nyomás alatt él, és annál vagy előbb vagy később, de mindenképpen repedések keletkeznek. Ha szerencséje van a bőrén, ha nem, akkor a szívén!

Harmóniában kell(ene) élnünk önmagunkkal, a külvilággal és a belvilágunkkal együtt. Nem árt néha nekem sem áttekinteni az életemet, mit tettem és mit teszek helyesen, mit helytelenül, és kell erő és bátorság a változtatáshoz.

Úgy, ahogy éltem tíz éve, akkor lehet, hogy jó volt, de ma már feltehetőleg nem. Minden változik körülöttünk, változunk mi is, időről időre hozzá kell igazítanunk az életvitelünket az életkorunkhoz, a lehetőségeinkhez és az igényeinkhez.

Tegnap elvitt a feleségem egy filmre: Lasse Hallström, Egy Kutya Négy Élete című darabra, amelyre már csak a rendező személye miatt is örömmel vállalkoztam, mert benne még sosem csalódtam. Azért hozom most ide zárásképpen ezt a filmet, mert ez is arról mesélt, hogy közösségben, társaságban, párban vagy családban kell élnünk, sosem magányosan. Tudom, az Élet olykor kegyetlen, és akármilyen okból is könnyen magányossá teszi az embert, de mondom és bíztatok minden magányos embertársamat, hogy tegyen meg mindent azért, hogy társra, társakra találjon, mert a testi és lelki egészségünk talán egyik legfontosabb hosszútávú faktora a társas életünk.

Mit is akartam elmondani? Végeredményben csak az elmúlt időszak fontosabb gondolatait. Nekem szerencsém van, mert mindig van körülöttem három-négy ember, a fürdőbe is csak éjfélkor jutok be, de mindezeket szerettem volna nagyobb sokasággal megosztani, még ha új és eredeti gondolat nem is sok van benne. De nekem fontos, az évek múlásával egyre fontosabb, és ha csak egy ember kezd el mindezeken tovább gondolkodni, már beljebb vagyunk egy emberrel! Elkészülni, vigyázz, futás!