Ülök egy forgalmas étteremben, és látom, hogy a sürgő-forgó pincér percenként tesz le hol erre az asztalra, hol egy másikra egy-két-három üveg ásványvizet: savast, mentest, amilyet a vendég kér. A mellettem ülők jó arcú fiatalok, sportos, de csinos ruhában, mindegyiknél hátizsák, látom, a természet szerelmesei, kérdezik a pincért, hogy van e nagy üveg ásványvizük? A felszolgáló szabadkozik, hogy csak három decis üveges víz van, mire ebből rendelnek hatot, van, aki kettőt is meginna.

Eszembe jutnak a közelmúlt klímatüntetései, a fiatalok elszánt vonulása, nyilatkozataik, amely önmaguk felelősségéről vall, hogy nem szeretnék, ha unokájuk már nem ezzel az agyonszemetelt Földdel találkozna – ha még egyáltalán lenne Föld. Értékeltem okos megközelítésüket, saját tevékenységük önkorlátozására vonatkozó vállalásaikat, a saját szeméttermelés minimalizálását, az újrahasznosítás ezernyi ötletét.

Én talán már feleslegesen készülők a 2050. évi futball VB-re, de bennem is van felelősség, nekem is vannak gondolataim arról, hogy hogyan tudnék a magam módján hozzájárulni a fenntartható fejlődéshez, a kevesebb ökológiai szemét termeléshez.

Odaintem a pincért és a tőlem telhető legértelmesebben megkérdezem:

• Kedves pincér úr, megkérdezhetem, hogy mennyibe kerül egy üveg ásványvíz?
• Természetesen uram, 400 Ft egy üveg.
• Kedves Felszolgáló Úr! Ön is minden bizonnyal érdekelt abban, hogy ez a Föld még 100 év múlva is élhető hely legyen, és ne borítson el mindent a szemét és a hulladék és az üres üveg.

Lenne egy tisztességes ajánlatom: tudom, hogy egy étterem nem engedheti meg magának, hogy a vendégek ne fizessenek az italért, ebből van a nyereségük jelentős része. Én ezt megértem. Egyben fontos számomra, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk

• Azt javaslom, hogy hozzon nekem egy nagy pohár csapvizet 100 forinttal olcsóbban, mint az ásványvíz ára. Így Önöket nem éri kár, hiszen kb. ugyanakkora hasznuk lesz, mint lenne, a palackozott ásványvízen. Nekem tökéletes, mert mindkét víz oltja a szomjamat. De ha így járunk el, akkor én sem maradok szomjas, Önök sem mondanak le a nyereségükről, és egyben kevesebb üveget, szállítást, göngyöleget termelünk, egy picit tehermentesítünk a Világ terhein.

A pincérfiú csak állt, láttam, végig pörög benne, hogy viccelek e, vagy komolyan beszélek, nem vagyok e NAV ellenőr, de aztán győzött félelmei felett a józan ész, és kihozott egy kancsó vizet, letette elém, és a kezét nyújtotta.

• Uram, köszönöm az ötletét, tudja itt naponta megfordul több száz vendég, jobbára ásványvizet kérnek, estére több száz üres üvegünk van, hihetetlen mennyiségű szemetet termelünk. Ha megengedi, megbeszélem a főnökömmel, feltesszük az étlapra ezt a választási lehetőséget, hátha lesz néhány környezettudatos ember, aki hasonlóan gondolkodik, mint Ön! Köszönöm!

Tulajdonképpen ilyen kevésen múlik. Ha néhányan felkarolnák ezt az ötletet, ha a vendéglőkben megjelenne egy ajánlat, hogy választhatunk: teljes áron egy üveg ásványvíz, vagy valamivel olcsóbban, de ellenértékért egy pohár csapvíz – ez alapvetően megváltoztathatná a környezeti terhelés mértékét. Hány étterem, hány vendég, hány üres üveg, miközben élhetnénk mind enélkül is, úgy, hogy az éttermeknek sem kellene bezárnia? Te hogy látod? Belevágunk?