Az én felelősségem! 2019

Képtalálat a következőre: „csapvíz vagy ásványvíz”

Ülök egy forgalmas étteremben, és látom, hogy a sürgő-forgó pincér percenként tesz le hol erre az asztalra, hol egy másikra egy-két-három üveg ásványvizet: savast, mentest, amilyet a vendég kér. A mellettem ülők jó arcú fiatalok, sportos, de csinos ruhában, mindegyiknél hátizsák, látom, a természet szerelmesei, kérdezik a pincért, hogy van e nagy üveg ásványvizük? A felszolgáló szabadkozik, hogy csak három decis üveges víz van, mire ebből rendelnek hatot, van, aki kettőt is meginna.

Eszembe jutnak a közelmúlt klímatüntetései, a fiatalok elszánt vonulása, nyilatkozataik, amely önmaguk felelősségéről vall, hogy nem szeretnék, ha unokájuk már nem ezzel az agyonszemetelt Földdel találkozna – ha még egyáltalán lenne Föld. Értékeltem okos megközelítésüket, saját tevékenységük önkorlátozására vonatkozó vállalásaikat, a saját szeméttermelés minimalizálását, az újrahasznosítás ezernyi ötletét.

Én talán már feleslegesen készülők a 2050. évi futball VB-re, de bennem is van felelősség, nekem is vannak gondolataim arról, hogy hogyan tudnék a magam módján hozzájárulni a fenntartható fejlődéshez, a kevesebb ökológiai szemét termeléshez.

Odaintem a pincért és a tőlem telhető legértelmesebben megkérdezem:

  • Kedves pincér úr, megkérdezhetem, hogy mennyibe kerül egy üveg ásványvíz?
  • Természetesen uram, 400 Ft egy üveg.
  • Kedves Felszolgáló Úr! Ön is minden bizonnyal érdekelt abban, hogy ez a Föld még 100 év múlva is élhető hely legyen, és ne borítson el mindent a szemét és a hulladék és az üres üveg.

Lenne egy tisztességes ajánlatom: tudom, hogy egy étterem nem engedheti meg magának, hogy a vendégek ne fizessenek az italért, ebből van a nyereségük jelentős része. Én ezt megértem. Egyben fontos számomra, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk

  • Azt javaslom, hogy hozzon nekem egy nagy pohár csapvizet 100 forinttal olcsóbban, mint az ásványvíz ára. Így Önöket nem éri kár, hiszen kb. ugyanakkora hasznuk lesz, mint lenne, a palackozott ásványvízen. Nekem tökéletes, mert mindkét víz oltja a szomjamat. De ha így járunk el, akkor én sem maradok szomjas, Önök sem mondanak le a nyereségükről, és egyben kevesebb üveget, szállítást, göngyöleget termelünk, egy picit tehermentesítünk a Világ terhein.

A pincérfiú csak állt, láttam, végig pörög benne, hogy viccelek e, vagy komolyan beszélek, nem vagyok e NAV ellenőr, de aztán győzött félelmei felett a józan ész, és kihozott egy kancsó vizet, letette elém, és a kezét nyújtotta.

  • Uram, köszönöm az ötletét, tudja itt naponta megfordul több száz vendég, jobbára ásványvizet kérnek, estére több száz üres üvegünk van, hihetetlen mennyiségű szemetet termelünk. Ha megengedi, megbeszélem a főnökömmel, feltesszük az étlapra ezt a választási lehetőséget, hátha lesz néhány környezettudatos ember, aki hasonlóan gondolkodik, mint Ön! Köszönöm!

Tulajdonképpen ilyen kevésen múlik. Ha néhányan felkarolnák ezt az ötletet, ha a vendéglőkben megjelenne egy ajánlat, hogy választhatunk: teljes áron egy üveg ásványvíz, vagy valamivel olcsóbban, de ellenértékért egy pohár csapvíz – ez alapvetően megváltoztathatná a környezeti terhelés mértékét. Hány étterem, hány vendég, hány üres üveg, miközben élhetnénk mind enélkül is, úgy, hogy az éttermeknek sem kellene bezárnia? Te hogy látod? Belevágunk?

  Az én felelősségem! 2019” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. ciao! szikár értékelésem: szuper! kösz, hogy elküldted, így nem kerülheti el a megérdemelt, méltó figyelmemet!

    davidgyulablog ezt írta (időpont: 2019. dec. 4., Sze, 20:44):

    > kisgerber posted: ” Ülök egy forgalmas étteremben, és látom, hogy a > sürgő-forgó pincér percenként tesz le hol erre az asztalra, hol egy másikra > egy-két-három üveg ásványvizet: savast, mentest, amilyet a vendég kér. A > mellettem ülők jó arcú fiatalok, sportos, de csinos ruháb” >

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Péter Serényi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .