Idén már többször nekirugaszkodott a Tavasz, először februárban volt 15 fok, aztán mínusz 10, és most, 2020. április 1-én, szerdán már biztató a napsütés fénye, de ereje még télies, alig éri el a hőmérő higanyszála a 6 fokot.

Nézem az éppen rügyezni kezdő ágakat, átlátni még közöttük, látom, ahogy a szomszédban lakó, jóval nyolcvan év feletti házaspár óvatosan sétálni indul, napi rutin, nem múlhat el egyetlen nap sem hosszú sétájuk nélkül.

Ezt a mai írást jelentésnek tervezem a jövőnek. Nincsenek hiú álmaim arról, hogy az utánunk következő generáció különösebben érdeklődne az irodalmi munkásságom iránt, de talán lesz majd egy lelkes, elvadult kutató, aki majd 2050-ben üzemben lévő intelligens kereső programmal megtalálja az internet adat-óceánjában ezt az írásomat, és érdeklődéssel olvassa majd helyzetjelentésemet erről a felfordult világról, erről a hirtelennek látszó, de valójában már régebb óta a felszín alatt készülő változásról.

A Föld társadalmainak a fejlődése, – különböző mértékben és sebességgel – de egyre gyorsuló tempóban olyan méreteket öltött, amit a természet, a légkör, az élő szervezetek egyensúlyi rendszere már nem bírt tovább, és bár nem tudtuk, hogy hol, de biztosak voltunk abban, hogy egyszer valahol átszakad a gát, és történik valami, – valami, ami változásra, iránymódosításra kényszeríti az emberiséget. Az jól látszott, hogy a tudósok előrejelzései, a mindenki számára jól látható jelek – klímaváltozás, túlnépesedés, levegőszennyeződés, környezetszennyezés, károsanyag-kibocsájtás, a különböző új és ismeretlen betegségek, – mind azt jelezték, hogy jön valami, ami álljt fog parancsolni ennek a szédítő fejlődésnek.

Hát eljött. És most itt van! Néhány hete – hónapja Kínából elindulván szinte pillanatok alatt szétterült a Földön a koronavírus – leánykori nevén a COVID-19 – és szinte az egyik napról a másikra leterítette először Olaszországot, majd majdnem egész Közép- és Dél-Európát, Ázsiát, a Közel Keletet, és persze az USÁ-t sem kímélve.

Mi történt? Jóllehet elképzelhetetlenül sok adatot és információt hoznak minden pillanatban nyilvánosságra a vírusról, a Világhelyzetről, de lényegében mindenki sötétben tapogatózik, nincs hathatós ellenszer a vírus ellen. Az hozzávetőlegesen tudható, hogy a gyorsan, cseppfertőződés útján terjed, és a megbetegedettek kb. 80 %-a egy viszonylag enyhe influenzaként éli meg a betegséget, a 20 % azonban megszenvedi a bajt, és ezek egy része – különösen a betegesebb és idősebb emberek akár halálos veszélybe is kerülhetnek, bele is halhatnak. Akárcsak egy rendes influenza idején.

Mi az új ebben a modern kórban? Nem tudom, csak azt gondolom, hogy a köré felépült mítosz, és az a körülmény, hogy a hatalmas Földünk információáramlását tekintve összezsugorodott, olyannyira, és ha elüt egy motoros egy galambot Hong Kongban, azt tíz perc múlva tudhatjuk Jászfényszarun. Tehát a hírek, – persze a rossz hírek – mint egy vírus – olyan gyorsan terjednek.

Egy hete részletes kijárási korlátozás van érvényben, a kormány megtiltotta, hogy nyomós indok nélkül bárki is kilépjen az otthonából, kerülni kell minden társas együttlétet. Az emberek félnek, sokan pánikolnak, különösen az idősek félnek a számukra végzetes következményektől, van, aki bezárkózik, van, aki azért sétál, vásárol, és persze vannak, akik fittyet hánynak az előírásoknak, és flangálnak minden idegeskedés nélkül.

Mi lesz itt, mire számíthatunk az elkövetkező egy-három-hat hónapban, mi lesz itt egy év múlva, és később? Az igazán izgalmas az, hogy senki nem tudja. Annyira hirtelen jött ez az egész, annyira elképzelhetetlen volt, filmszerű, hihetetlen, hogy nincs rá semmilyen kész forgatókönyv. Az üzletek zöme bezárva, nincs szálloda, étterem, cukrászda nyitva, nincs sportpálya, uszoda, iskola, nincs könyvtár, színház és mozi. Mint egy háború alatt, amikor elnémulnak a városok, és az emberek óvóhelyeiken várják sorsuk jobbra fordulását.

De mire várunk? Arra, hogy elmúljon a veszély. Bár tudjuk, hogy a vírus a lakosság 80 %-nál lényegében egy ártalmatlan influenza, de senki nem tudja, hogy ki lesz benne, a húsz százalékban? Rémesebbnél rémesebb hírekkel van tele a sajtó, naponta többször pontosítják, hogy az egyesországokban hányan betegedtek meg, hányan haltak meg, hány nem idős, nem veszélyeztetett ember van kórházban, egyszóval tetőfokán a rémisztgetés, és erre persze vevő a társadalom, a legizgalmasabb krimi ehhez képest egy dajkamese.

Az bizonyos, hogy csak egy hatékony védőoltás lehet a megoldás, de ennek még híre, sem hamva nincs, sok ezer tudós, intézmény, kutató keresi a megoldást, de ez a roppant egyszerű, szinte félig élő, félig élettelen vírus megfoghatatlan.

A kormányok csak tüzet tudnak oltani, azt sem igazán jól. A pillanatnyi politikai érdekeik szerint alakítják a hírek irányát, és ez a rendkívüli helyzet jó alkalom a korábbi botlások elkapálásának, nem beszélve az ellenfelekről, akiket most gyorsan el lehet tenni az útból. A kormány rendkívüli felhatalmazást kért saját magától, és meglepetésre meg is kapta, úgy, hogy most kénye-kedve szerint fabrikálhatja a törvényeket, tehet bármit, amit jónak lát. Eredmény persze nem sok, hacsak az nem, hogy az eltelt két hét alatt bebizonyosodott, hogy a gazdaság többségének a leállása óriási megpróbáltatást fog hozni a lakosságra, és persze az államra is, hisz nincs bevétel, nincs adó, de a költségek meg az egekben.

Jelenleg olyan dermedt az egész társadalom, hogy nem hallatszik semmilyen komoly előremutató javaslat, pedig amikor elkezd lékesedni egy hajó, nem árt a mentőtutajt előkészíteni!

Mik a kilátások? Attól függ? Maga a vírus nem veszélyesebb lényegesen, mint a korábbi vírusok, de az idősebb generáció, a betegek, legyengültek, sérültek nagyobb veszélyben vannak. A karanténnal csak elhúzni lehet a járványt, megszüntetni nem, hiszen a társadalomban van bizonyos kényszermozgás – minimális közlekedés, élelmiszerek szállítása, beszerzése, egészségügyi és rendfenntartó szervezetek működése stb. – tehát a teljes izoláció nem megoldható, ez egyben azt jelenti, hogy mindig lesznek helyek, ahol a vírus terjedni tud, megmarad. Ha túl sokáig – hónapokig – kitolják a karantén rendszerét, akkor a gazdaság teljesen beomlik, a munkavállalók egy részének – tartalékok híján – megélhetési gondjai lesznek – az iskolák bezárása komoly családi logisztikai problémákat fog okozni, az állam bevételeinek a megfeleződése, vagy kitudja milyen arányú csökkenése az állam cselekvőképességét fogja megbénítani. Ha további eladósodás következik be – ami szerintem elkerülhetetlen – az meghatározza a következő évek fejlődésének a korlátait. Az bizonyosnak látszik, hogy semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt ezelőtt. Most jönnek ki a különböző egészségügyi és oktatási fejlesztések elmaradásának a következményei, más oldalról viszont a civil lakosság ötletesen igyekszik alkalmazkodni a helyzethez. Egyre többen nyitnak online szolgáltatást, sokan lényegesen többet mozognak, mint korábban, és a felelősen gondolkodók elkezdenek új készségeket, új szakmákat, új nyelveket tanulni, elkezdik a felkészülést az új, megváltozott körülményekre.

Én nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott. Gyermekeim már nagyok, a két kicsi is már tizennyolc, ellátásuk lényegesen könnyebb, mint lenne tíz évvel ezelőtt. Igyekszem jó karban tartani magam, naponta gyalogolok, bringázom, olvasok, tanulok, elemzek, és persze főzök, mosogatok, ellátom a gyerekeket, amiben rám szorulnak, és nézem ezt a gyorsan változó, de egyben megmerevedett világot. Biztos, hogy ez olyan rossz? Nem lehet, hogy a Sors – nem lévén jobb ötlete – olyan féket iktatott be a rohanó, robogó életünkbe, ami mindenképpen megálljt parancsol? Az egyik napról a másikra kell mindenkinek gyorsan alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Jobban átgondoljuk a beszerzéseinket, többet beszélgetünk – még ha telefonon is – megtanulunk online tanulni, lelassulunk, rendet teszünk a könyveink, a ruháink között, átválogatjuk a konyhai dolgainkat, és többet meditálunk arról, hogy mivégre is vagyunk itt a Földön.

Nincs baj, még ha nem is jó a helyzet. Kínlódva, de megteremtettük, hogy Kína felett eloszlott az évtizedes szmog, hogy töredéke lett a korább közlekedési baleseteknek, hogy nyugodtabbak vagyunk és kiegyensúlyozottabbak, miközben persze gőzerővel próbáljuk megoldani a felmerülő új problémákat.

Válaszúton vagyunk, és nagyon nem látszik, hogy merre kanyarodik a Sorsunk. Most kell okosnak lennünk, hogy legyen valaki, aki 2050 körül még elolvassa ezt a pár sort!