Séta közben jöttem át a vitorlázó repülőtéren, mikor bevillant az agyamba egy képsor, mintha filmen látnám…

…állok egy késő délutáni összejövetelen – baráti ünneplés vagy egy konferencia, de lehet egy kiállítás megnyitó is – nem lényeges, hogy hol. Mindenki ismeretlen, alkalmi csoportokba verődik négy-öt résztvevő, tárgyalunk valamit lelkesen, én inkább érdeklődő, de távolságtartó alapállásban vagyok. Időnként körbenézek, még vagy négy-öt hasonló kupaktanács beszélget körülöttem, kettővel tőlem távolabb kiszúrom, hogy egy sportosan elegáns, rövidhajú, sportcipős nő, hosszan engem néz. Ki lehet, – gondolkodom, – de nem ugrik be sem az arca, sem az alakja? Csak egy pillanatra akadt össze a szemünk, én fegyelmezetten visszairányítottam a figyelmemet a csoportomra, de hogy miről volt szó, azt már meg nem mondhatom. Nem éreztem már régen, hogy egy klassz, sportos csaj engem nézzen, már csak a gondolatától vibrálni kezdett körülöttem a levegő. Eltelt néhány perc, nem bírtam tovább, csak oda néztem a távolabbi csoportra, és a nő ismét engem nézett. Megembereltem magam, és visszanéztem. Tudom milyen vagyok ilyenkor, elkezd a tekintetem izzani, 2000 wattnyi energiát lövell ki, egy másodperc alatt leszívja az akkumat, úgy, hogy el is vettem a tekintetem, és a terem másik sarkában figyeltem meg a villanykapcsoló borításának színét. Egy – két másodperc telhetett el, én már ismét a csoportom fontos beszélgetésébe próbáltam bekapcsolódni, amikor a tarkómon éreztem, hogy ő közelít. Nem fordultam meg, de pontosan tudtam, hogy ő az. Ebben a pillanatban megjelent előttem egy pici tálca, rajta két pohár víz. Megfordultam, ő elegánsan intett, az egyik pohár az enyém. Némán, de óvatosan elmosolyodtam, megfogtam a poharat, és lehajtottam a vizet. Mire visszatettem a tálcára a poharat, ő is végzett, megfordult, és visszaindult a büféasztal irányába. Mozgása magabiztos, ruganyos volt, látszott, ura a testének. Én ismét odafordultam a társaságom felé, akik már valami egészen más témát boncolgattak, úgy tettem, mint aki a helyes válaszon gondolkodik, de bent egy egészen más kérdés felett zajlott a gondolkodás, – ki ő, mit akar, mi ez az egész? Nem tudom mennyi idő telt el, másodpercek vagy több perc is akár, amikor hirtelen azt éreztem, hogy egy finom, sima, meleg tenyér belesimul a tenyerembe, beágyazódik, nem jelez, csak érint, csak van. Meglepetésemben megszólalni sem tudtam, egy félmosollyal felé fordultam, amikor halkan megszólalt: indulhatunk?

Belenéztem a mosolygós, de határozott szemébe, még azt a néhány ősz hajszálat is észrevettem oldalt, a halántékán, gondolkodtam egy századmásodpercet, hogy valami szellemes bemondással oldjam a pillanat feszültségét, de aztán inkább az előre menekülést választottam, és bólintottam: persze, mehetünk!

Halkan hátralépettem, és némán elindultunk kéz a kézben a kijárat felé…

 

…a reptéren délután ilyenkor sokan vannak, a kutyák az eregetett sárkányokkal versenyeznek, a bringások a lejtő előtt begyorsulnak.