Gondoltam nem árt néhány rövidebb írásomat összerakni egy dossziéba, mert bármennyire is eltérőek, olykor ellentmondásosak, de jól fejezik ki izzó lelkem szárnycsapásait, adnak egy képet a gondolataim folyamáról, és az sem kizárt, hogy még más is talál benne valami elgondolkodtatót. Nincs a sorrendben semmi logika, ahogy jöttek, úgy következnek egymás után! Szeretettel ajánlom ismét!  

Bizonytalan vagy? Én is. Nem hallgatok a sokszor önmaguknak is ellentmondó megmondóemberekre, csak csendben figyelek, és kivárok. Az nyilvánvaló, hogy nem látok tisztán. Nincs valódi, hiteles információ, nincs fix kiindulás, nullpont, amihez mérjem magam. Minden adat, statisztika millió újabb kérdést vet fel, érzem, itt most csak a józan, óvatos megfontolás, és az egészséges ösztönök segíthetnek. A vírus jelen van, de hogy hol, mennyire, az nem tudható. A városban autóval végig haladva sorra bezárt boltok, maszkos járókelők, lezárt területek, vésztjósló feliratok, figyelmeztető plakátok mindenütt. Bizonytalan vagyok, a hagyományos oldóképletek itt nem segítenek. Ha az események irányát nézem, azt látom, hogy az elmúlt hetek, lassan hónapok vesztesége örökre elveszett, és még hetekig, hónapokig mehetünk így, erre a komoly kiesésre nagyon fel kell készülni. És tehetetlen vagyok. Személy szerint én rendben megvagyok, de felelős tagja vagyok egy nagyobb közösségnek, a közös mindannyiunk jövőjét nem látom megnyugtatónak. Tudjuk, kényszerű tétlenségben önmagunk szellemi és testi önfejlesztése az egyetlen kiút. Új készségek, új tudás megszerzése, dolgaink rendbetétele, testünk és lelkünk kondicionálása maradt, már ha maradt. Nincs tragédia, de még is minden alapvetően megváltozott. Nem bízunk a másikban, lehet, hogy fertőzött. Nem megyünk sehova, mert nem tudjuk, hol ér el a vírus. Nem ölelünk, nem fogunk kezet, nem adunk puszit. Nem hiszünk a híreknek, mert minden nap mást mondanak. Nem tervezhetjük a munkánkat, a programjainkat, a nyaralásunkat, a jövedelmünket, mert minden bizonytalan, kétséges, nem tőlünk függő. Biztos van sok előnye a kényszerű karanténnak – a lelassult, nyugodtabb élet, idő önmagunkra, szorosabb családi összefogás stb. – de látom, ahogy recsegve-ropogva omlik össze a tegnap, és teljesen megrajzolhatatlan a holnap. Bizonyos, hogy alapvetően megváltozik sok minden majd az életünkben. Az informatika, a digitális online világ kiteljesedik, a személyes közlekedés leszűkül, és alapvetően meg fog változni a gondolkodásunk mindenről, a hozzáállásunk a mindennapjainkhoz. Korábbi értékek a semmibe hullnak, és újabbak lépnek a helyébe. Csillagóra ez, a múlt örökre összedőlt mögöttünk, a jövő még csak nem is körvonalazódik. Egy kompon vagyunk, az induló kikötő már nem látszik, a cél pedig sűrű ködben. Ez van, ezt kell szeretni. De! Édesanyám szokta volt mondani: olyan még sohasem volt, hogy valahogy ne legyen. Furcsa, bár nem szokatlan: magamnak én vagyok az egyetlen biztos pont. Figyelek önmagamra, a gyerekekre, a barátaimra, teszem, amit tenni tudok, és tenni kell. Nő a belső erőm, egyre elszántabb leszek, tudom, nekem itt dolgom van. Készülődőm az ismeretlenre, de bizakodom. Minden rajtunk múlik!

Kerüld az ideiglenes megoldást, a foltozgatást! Ha elromlott a zárad az ajtóban, ne elégedj meg egy átmeneti fabrikálással, mert könnyen úgy marad! Ha lepattan a műanyagfedél, ha eltörik a beakasztó kampó, vegyél egy gyári újat! Ne elégedj meg a “most jó lesz, majd később rendesen megcsinálom” megoldással, mert könnyen örökre sérült marad. Ha azonnal igyekszel a végső javításra, ha igényes vagy kint is, bent is az életedre, akkor nem vesznek körbe félig javított, suta és ügyetlen tárgyak, akkor talán lassabban, de épebben haladsz az utadon. Ha házat, kertet, kapcsolatot építesz, fejezd be, különben torzó marad, púp a hátadon! Ha egy kapcsolatod leereszt, ha már minden elemében kényelmetlen, ha már ott a gombóc a torkodban, ha beszélned kell vele, nos, ilyenkor se elégedj meg az ideiglenes megoldással, dönts, és válj el! A napjaink egymásutáni minősége határozza meg életünk minőségét. Nem kell 100 pár egyszer hordott cipő, de kell néhány, amely hibátlan, és illik hozzánk!

Nem könnyű igényesen élni, nem lenni rest azonnal helyrehozni azt, ami elromlott. Magától semmi nem lesz jobb! Te kellesz hozzá! Ha csinálod, jobb lesz, ha halasztod, ha lazsálsz, beleszürkülsz! Hidd el, ez is része annak, hogy jobban legyél! Anyám mondotta volt: minden rajtad áll! Bizony!

Igen, változol! Csak nem gondolod, hogy ma ugyan az az ember vagy, aki voltál öt éve, tíz esztendeje, vagy három évtizeddel ezelőtt? Mind az 50 trillió sejtünk él, anyagcserét végez, kommunikál, változik minden pillanatban. Napok alatt egy fikarcnyit, hónapok alatt egy angstrőmnyit, évek alatt már jól érzékelhetően elfordulunk a saját tengelyünk körül. Ahogy rakódnak ránk az évek, jönnek az új élmények, csalódások, kapcsolatok születnek és halnak el, ez mind hat ránk, beépül, formáz, alakít. Ugyanarról ma már másként vélekedsz, mint korábban? Ne lepődj meg, hogy a többi embertársadhoz való viszonyod is állandóan változik. Ha te észak felé, lehet, hogy ő dél felé tért ki, így a különbségek már összeadódnak. Ne félj a változástól, értsd meg önmagad, és fogadd el, ha más is más lett! A szülőnek el kell fogadnia a gyermekek változását, és hát persze a párkapcsolatba is be kell kalkulálni, hogy nem mind a sok trillió sejtünk fordul, változik ugyan arra az ütemre. A változás maga az élet. Aki arra vágyik, hogy egy idilli állapot állandó maradjon, az homokba dugja a fejét, és pénzen vesz bajt. Együtt kell élnünk a saját és a környezetünk változásával, elfogadva és alkalmazkodva ehhez az ezer irányba kavargó rendszerhez. De ha elfogadjuk a folyamatos elmozdulást, ha bízunk abban, hogy minden változás minket szolgál, ha felismerjük időben, hogy melyik a mi utunk, akkor együtt suhanunk a sorsunk kerekét forgató változásokkal, aki ellenáll, azt vonszolni fogja a sorsa. Őrüljünk hát a változásoknak, reményt ad, hitet, hogy a jó még jobb lesz nemsokára! Nézd, ahogy az óra másodpercmutatója egyenletesen változtatja helyét! Sosem ugyan az, de mégis! De jó!

Olvasom, hogy meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere. Személyesen nem ismertem, de olykor követtem a tetteit, szimpátiát, reményt adott, hogy érdemes. Nem róla szeretnék írni. Ő itt volt, most eltávozott, tán most is úton van, elvégezte a dolgát, most máshol jár. Én a többi Bogdán Lászlóról írnék, a különösekről, a bátrakról, akik bele mernek feszülni a harcba, megváltoztatandó a berögződéseket, akik képesek a népüknek hitet és reményt adni. Akik nem számolnak, nem óvatoskodnak, akik tesznek, még akkor is, ha az ellenállás hatalmas. Nem győzni akarnak, jól járni meg egyáltalán! Vízióik vannak, látomásuk, hogy lehet jobb, emberibb és fontos a többi is, nem csak én! A Sors talentumot adott nekik, és ők nem féltek élni vele! Ő most elment, kísérje útját szeretet és megbékélő szép emlékezés, de itt vannak közöttünk hál’ istenek még sokan, akikben van erő és elszántság, hogy változtassanak a megváltoztathatatlannak tetszőn. Bogdán halálából szétáradó szeretet energia őket kell, hogy további munkára ösztönözze, hisz látni jól, hogy egy csepp falú lelkes polgármesterének törékeny élete milyen komoly hatással bírt sok mindannyiunkra! Korai, drámai halál, érzem, mennem kell ma hosszan az erdőben, és kérdeznem kell magamtól konokan, hogy mindent jól csinálok-e? Mementó, pogány gyász, fekete lepel a lelkeken, hogy kevesebben lettünk! Zárnunk kell a sort, összébb, a harcban nem lehet rés a pajzson! Hiányozni fog a példád, de tudjuk, jó termést hoz az életed! Jó utat kívánok, némán, szomorúan!

Mondom magamnak: alkalmazkodj, sodródj az áramlattal, de a magad választotta legjobb tempóban tedd ezt! Sokan hiszik, hogy ők kivételek, őrájuk nem vonatkozik a karma, a fizika, a lélektan vagy a kémia törvénye. Vagy később, de inkább előbb, ők lesodródnak, megtörnek, elvesződnek, mert a törvény nem ismer kivételt. A világ olyan, amilyen. Ha átveszed a ritmusát, ha megérted, hogy csak az ő tempójában, az ő szeszélyei által lehet túlélni a mindennapokat, akkor versenyben maradsz, és lesz lehetőséged javítani a helyzeteden. A tudásod, a tehetséged, a szorgalmad csak bizonyos feltételek, keretek között tud felszínre jutni, kibontakozni, ha nagyon szembe mész a fősodorral, annyi sérülést szedsz össze hirtelen, hogy belerokkansz. Alkalmazkodj! Ne várj a végtelenig a jó helyzetre, keresd meg a mában a lehetőséget. Egy beomlott bánya elzárt vágatában is meglepően sok lehetőség rejlik a túlélésre. Ne pánikolj, az nem segít! Minden nap nézz szembe a kihívásokkal, hideg fejjel, de az egészséges ösztöneid segítségével értékeld az aktuális helyzetedet, és dönts! Éld a magad életét, ne kötsd az iránytűdet hamis északi irányokhoz! Innen már minden rajtad áll! Ha elfogadtad azokat a feltételeket, amelyeken nem változtathatsz, és felismered, hogy melyek azok, amiken igen, már nyert ügyed van. A túlélésed titka az alkalmazkodás, és egyben az önálló cselekvés vállalása. És mondtam már: szeresd magad, hiszen ki szeressen, ha te nem szereted magad! Azért jöttél erre a világra, mert dolgod, feladatod van. Találd meg, feküdj bele a szélbe, és érd el, képes vagy rá! De jó, hogy itt vagy, örülök neked, gyere, menjünk együtt! A Nap mindenkire süt!

Légy reális! A színarany sem szín, csak 9,999 %-os, van benne egy kevés szükségszerű szennyeződés. A lottó ötös nyertesének élete sem fenékig tejfel. A jóban mindig ott van egy kicsi rossz, és a legrosszabb is tartalmaz némi jót! Ne gondoljuk, hogy van szeplőtlen szerelem, tökéletes munkahely és hogy a vasárnapi kirándulás is hibátlan lesz. Két pólusú a világ, és életünk felváltva cikázz az egyik véglet és a másik véglet között. Akármilyen rosszul érzed magad a bőrödben, tudnod kell, hogy már közel a váltás, jön jobb, ha meg szétvet a boldogság, és határtalannak érzed magad, emlékezz a szabályra, már ott lapul a lejtmenet. De ez így jó! Sosem unalmas, mindig változatos, és ha mindent elkövetsz, hogy jól teljesíts, akkor kegyeibe fogad a szerencse, és akkor lendít egyet a keréken, amikor éppen megszorul. Jó reggelt Világ, így szeretlek, ahogy vagy, gyerünk!

Amig vannak erős terveid, addig van jövőd! Sose add fel, ez nem méltó hozzád! Az átgondolt elhatározás, a reális jövőkép többlet energiákat mozgat meg bennünk, elnyomja a negatív gondolatokat, és mindig a jó irányba visz. Szinte mindegy mit tervezel, de amit igen, az iránt törekednünk kell, hogy ne rozsdásodjanak a gondolataink, hogy legyen feladatunk, hogy még jobb erőben ébredjünk holnap! Magad uram, ha haladni akarsz! Jó utat!

Túl vagyunk! Túl vagyunk? Valóban? Ha jobban visszanézel, még látszik a sodróhullám teteje, és ne hidd, hogy nincs a következő kanyarban még száz. Fontos minden korábbi tudásod, a Honfoglalásról, Mengyelejevről, József Attiláról, de a legfontosabb, hogy időben, gyorsan felismerd és értékeld az aktuális helyzetet, hogy okosan, kreatívan dönts, és cselekedj! Ha alkalmazkodsz, ha előre menekülsz, ha nem kritizálod, hanem megoldod a problémákat, akkor nyersz. Felejtsd el az elmúlt évtizedek oldóképleteit! Itt és most magadnak kell felépítened a jövődet! Kérdezz sokat, elsősorban önmagadtól! Hallgass a belső hangra! Ingázd ki, menj le alfába, olvass a hamuból, igézd meg a szellemeket, és fülelj az ösztönvilágod résnyi ajtajánál! Kell a tudás persze, nyelvek, legfőképpen az angol, kell, hogy érts ahhoz, amit csinálsz, jól, de gondolkodj előre, mire van, mire lesz igény, és mire vagy képes te. Hagyd most az alibit, tömve a pályaudvar, sok az utazó, ott állsz te is, sokadmagaddal, de kevés a vonat, és azok közül sem megy mind jó irányba. Magadnak kell átvenni a saját életed felett a feltétlen irányítást! Senki nem tud annyit rólad, mint te! Bízz magadban, hidd el, hogy minden kérdésre van válasz! Az óra sosem áll meg, te is csak pillanatokra torpanhatsz meg, épp annyira, hogy még jobban elszánd magad! A változás egyben új lehetőség, és csak rajtad áll, hogy felhúzod-e a vitorládat és repülni kezdesz? Én bízom benned! Hajrá, gyerünk!

Több, mint harminc éve hajózom, mind a hat gyerek végig hajózta velem a gyermek és ifjúkorát, sokat tudnak a tengerről. Majd mindegyiknek van már hajóvezetői papírja, de önállóan még nem nagyon hajóztak. Tegnap jöttünk vissza Lastovóról a csapatommal, megbeszéltük a gyerekekkel, hogy Vela Lukán találkozunk. Én a barátaimmal vitorláztam, a három gyermekem a saját barátaival. Gyula és az Áron a hajóvezetők, de mindenki segít. Szuper csapat az övék is.

Egy közeli öbölben álltak bójára, én egy szűk csatornán közelítettem őket. Az érkezés előtt már órákkal ott tébláboltam elől a hajón, távcsővel kerestem őket.

Fél mérföld távolságból kivált az ő szerény, húsz éves hajójuk a többi hajó közül, és rajta fenn az én gyönyörűim, éppen fejest ugrálnak, bolondoznak, habzsolják a vizet.

Lelassítottam a hajó sebességét, hogy minél hosszabban élvezhessem ezt a régóta várt pillanatot: felnőttek a gyermekeim!

Az idő és a belső fejlődésed átrostál mindent. Ami öt éve a legjobb döntésed volt, arról mára kiderült, hogy egy tragédia, a tavalyi könnyeid mostanra tisztítószerré váltak, és ahogy folyamatosan érsz, fejlődsz, változol, úgy lépsz egyre beljebb az önmegismerés útján. Bízz önmagadban! Jól csinálod, pontosabban nem csinálhatod másképp, hisz a milliárd irányból érkező erőhatás pont ebbe az irányba nyom. Ha elfogadod és szereted önmagad, előbb-utóbb rájössz, nincs, nem lehet más utad, csak a jelenlegi. Mondják az okosok, hogy csinálhattad volna másképp, de persze ők sem csinálták egykor, mindenki járja a maga újtát. Nincs felelősség, csak következmény! Nem ítélhet feletted más, csak az Élet, ő viszont következetes, egyértelmű, kemény. Ha tanulsz a magad és más hibáiból, ha nem versz át másokat, ha teljesíted a vállalt kötelezettségeidet, ha munkát, hitet és jószándékot teszel az életedbe, az Élet meghálálja tetteidet, és elránt a kanyarban kisodródó busz elől. Érdemes hűnek lenni, hűnek maradni önmagadhoz, az elveidhez, nem átállni az ellenhez egy tál ételért, kitartani hóban, esőben, megbecsülni önmagadban a kikínlódott igazságaidat. Nézz ki az ablakon, neked süt a Nap, neked fúj a friss szellő, a hajnali tiszta víz a te rendszered táplálja. Indulj ma is bátran neki a napodnak, az elmúlt évek, évtizedek elég pontosan kijelölték az utadat, egyre jobb vagy, egyre világosabb a cél, egyre magabiztosabb lehetsz! Szeresd önmagad, nem lehet önmagunk szeretete és elfogadása nélkül élni. Nemsokára indulok ismét a Tengerhez, várom már erősen, kezdem megérteni a hullámok mozgását, és képes vagyok a jelenben élni. Jó utat minden úton lévőnek!

Na, merre indulsz? Vissza a régibe, a megszokottba, vagy lesz merszed levonva a tanulságokat, az új irányba indulni? Az elmúlt két hónap élményei segítenek abban, hogy okosabban, jobban, emberarcúbban éld az életed? Lesz erőd a lelked, tested egészségét jobban karbantartani? Mi maradt meg a karantén gondolataiból, az ott és akkor elhatározott tervekből? Hiszem, a Sors, az Univerzum mindig tudja, hogy mit miért csinál. Az Élet továbbra is egy veszélyes játék, érdemes olykor újra gondolni a szabályait! Mindig, minden változik, kérdés, mennyire értünk a jelekből, a szavakból, a történésekből? Mindenesetre – látszólag – vége a korlátozásoknak, most már önállóan kell döntenünk, mindenben! Szurkolok! Jó utat!

Már mozdulnék a kocsikulcsért, már indulnék a telefonhoz, hogy köszöntselek, aztán rájövök, hogy felesleges, az én édesanyámhoz már nem vezetnek földi utak, ő az Égben várja az ölelésemet!

Drága Édesanyám! Az emberi kapcsolatok sajnos végesek, egyedül a szülő-gyermek kapcsolata örök, az eltéphetetlen, elszakíthatatlan, történjen bármi – akár a halál -, de az megmarad örökre. Éppen a napokban beszélgettem veled a lelkemben, szokás szerint beszámoltam a napjaimról, örömeimről, a gondolataimról, és te persze okos, bölcs válaszokat adtál, simogatott a fátyolon túli tekinteted, dicsértél, elismertél, nyugtattál. Nem csak az életemet köszönhetem neked, de az alapvető nézeteimet, világlátásomat, lendületemet és elhivatottságomat, megtanítottál arra, hogy soha sincs olyan, hogy vége! A család minden előtt, a gyerekek az elsők, akikért felelősséget vállaltál! Megértettem, megtanultam!

 

Mesélted, hogy a háborúban, hogy küzdöttél apánkért, aztán hogy vitted a hátadon a családot, életed legutolsó pillanatáig, és ez égett belém, erre esküdtem fel én is, hogy csak így lehet, csak így érdemes. Rövidre sikerült az életed, de roppant tartalmasra. Háborúk, betegségek, özvegység, börtön, rák, szegénység, aztán jobb idők, cseperedő, sikeres gyerekek, nagy család, unokák, és aztán vége, örökre vége a testben, mit úgy meggyötört az élet. De lélekben itt maradtál, itt vagy velünk, velem minden nap, neked dicsekszem el, ha a srácok jól játszanak az usziban, ha sikerül egy klassz karácsonyi ebéd, vagy csak járom a hegyet, gyakran egyedül, de boldogan, mert megtanítottál vezetni, dolgozni, hinni! Ma köszöntünk, sokan, a lányaid, az unokáid, dédunokáid, a Dunáig ér a sor! Hálásak vagyunk neked és persze apánknak, és szívünkben hordunk mindörökké! Legyen áldott az emléked, miképpen minden édesanyáé! Köszönöm!

 

Fészkelődik már bennem minden! Jól vagyok – mondom, – mert egyébként igen, de van valami zizegés a levegőben, a húrok túlfeszülni készülnek, horkannak a belső lóerőim, az istráng húzni akar. Nem tudom! Olyan ez, mint amikor vihar előtt túl nagy a csend, tele elektromossággal a levegő, ülni se jó, állni se, menni lassú, futni gyors. Mi készül, mitől merevek az izmaim, miért vibrálnak a gondolataim, miközben éppen tizedszerre pakolom egyik helyről a másikra a könyveket. Gyanús idők ezek, nagyapám biztos tudna egy frappánsat mondani. Készülök, de mire? Újabb karanténra, vagy óvatos nyitásra? Melyik információ igaz, és mely lódít, ferdít, vagy csak sejtet? Nem tudom. Ezredszer járom meg a hegyet, beszélgetéseink is halkulnak a légkábelen át, egyedül, vagy a gyerekekkel eszem, nincs vendég, mozgás, új impulzus. Még nincs ítélet, de már összeült a tanács, mi lesz a verdikt? Egy hét, egy év vagy életfogytig? Magánzárka vagy közösségi szállás? Látom még a Tengert, mászok még hegyet az Alpokban? Nézem az órát, a végtelenbe vesznek a lepergett másodpercek, immár örök veszteségek! Legyen már vége, Istenem!

Igen, igen és igen! Ne féljünk, mert a félelem megbetegít! Persze, legyünk óvatosak, de ne féljünk! A mértéktelen félelem a legnagyobb veszély! Engedj el minden görcsöt, jól vagyunk, élünk, számontartjuk és szeretjük egymást, számíthatunk egymásra, süt a Nap, van fedél a fejünk felett, csodás a családunk, a barátaink, mozog a kezünk, a lábunk, és béke van! Ne engedjük, hogy a béke háborúvá váljon! Szabadságot a Boldogságnak! Higgyetek nekem, nincs más út!

 

Várj, most ne dönts! Minden recseg-ropog, minden mozgásban van, nincs egy fix pont, amihez igazítani tudnád magad. Van ilyen, amikor kicsúszik a kezedből az irányítás. Minél kevesebbet mozogj feleslegesen, erőből, vigyázz az energiáidra, később nagy szükséged lesz rá! Tanulj új készségeket, nyelvet, traktorvezetést elméletben, mindegy mit, de készülj! Van, amikor akarni kell! Ha el akarsz jutni Párizsba, és nagyon akarod, akkor eljutsz. De hiába akarod, hogy legyen egy bensőséges barátod, szerelmed, ez vagy lesz, vagy nem, ez nem rajtad múlik. Ilyen ez a helyzet is. Ha megfeszülsz, akkor sem lesz rá hatásod. Engedd el! Jógázz, meditálj, fess tájképet, horgolj vagy passziánszozz, csak ne pánikolj! Elmúlik, hidd el! Sokan lesznek, akik összetörik magukat, mert azt hitték, tudják irányítani a helyzetet. El fog múlni, biztosan! Addig találd meg ebben a helyzetben is a szépet! Ha nincs mást szeretned, szeretgesd magad, egy friss kávéval, friss naranccsal, egy jó könyvvel. Mozogj, sétálj, tornázz, ápold magad, aludd ki az elmúlt évek virrasztását.

Ülők egy sziklán a Hármashatárhegy oldalán, és nézem a szmog nélküli várost. Most ennek örülök, meg annak, hogy könnyedén jöttem fel, és hogy van hova hazamenni! Szeretlek Élet, akárhogy is!

Az én matematikám

 

A matematika lényegében összeadás és kivonás kérdése, valamint a nulla értelmezése. A szorzás és az osztás is csak az előbbi két feladat egyszerűsítése.

Az otthoni háztartási költségvetésemben azt tapasztalom, hogy ha a bevételeim és a kiadásaim egyensúlyban vannak, akkor rendben vagyok. Ha kisebbek a bevételeim vagy nőnek a kiadásaim, akkor előbb vagy utóbb felborulok.

Gyanítom, hogy az államháztartás sem működik másként. Persze hosszabb-rövidebb ideig lehet hitelt felvenni, lehet átcsoportosítani, lehet visszafogni, de ha egy éves költségvetésben kevesebb lesz a bevétel és több a kiadás, akkor ott problémák lesznek.

Egy komoly vírusjárvány erős megterhelés egy országnak. Az bizonyos, hogy ha nem termel az ipar, ha nem szolgáltat a szolgáltató ipar, akkor nem lesz adóbevétel, és nem nagyon lesz bevétele az egyes embereknek. Ha a politika segíteni akar a polgárok életén, akkor a csökkenő bevételből csak kevesebbet tud adni, illetve, ha az egyik helyre többet ad és még csökken is a bevétele, akkor máshova semmit nem ad, és még adósságba is veri magát.

Szokás mondani, hogy az infláció majd megoldja a hiányt, hiszen egyre kevesebbet érő pénzből kell egyre többet fizetni.

De sejtem, hogy ingyen ebéd nincs. Ha a Kormány 3000 meg 2000 milliárd forinttal akarja segíteni a gazdaság újra indulását, akkor pontosan 5000 milliárddal fog kevesebbet juttatni valahova máshova, vagy adósodik el, amit szintén az országnak kell majd megfizetnie.

Örülök, ha a kormányzat igyekszik könnyíteni a polgárai és jogi személyiségei terhein. Nem a saját pénzét adja – mert hogy az nincs neki –, hanem az állampolgároktól beszedett adókat osztja el újra.

Ha én a saját pénzemet elherdálom, rosszul költöm el, az legyen az én bajom. De mások pénzére illik jobban, nagyon jól odafigyelni, hiszen az nem az enyém, az mindenkié. Ebből következik, hogy ha a Kormány most segélyprogramot szervez, akkor annak a költségeit is mi, adófizetők viseljük, ezért fontos, hogy világosan, tisztán lássunk, valamennyire méltányos legyen és nyomon követhető.

A segélyprogramok valahonnan jönnek, tehát egyszer kamatostól vissza kell fizetni. Az Államnak nincsenek jelentős tartalékai, sőt, a költségvetés is csak úgy áll rendelkezésre, hogy az előző hónapi bevételekből kell fedezni a folyó hónapot. Nyilvánvaló, hogy ha nem lesz elég bevétel az államháztartásban és megnő a kiadás, akkor az év végére hiány lesz, ma még nem tudható, hogy mennyi, de sok. A forint drasztikus árfolyamromlása biztosan hasonló mértékben emeli az importcikkek árát, és majdnem mindenben van import. Minél tovább van karanténban a gazdaság, annál nagyobb a veszteség, illetve hatványozottan nő. Ebben a nemzetközi légkörben, amikor majdnem minden ország azonos hiánnyal, leállással, bevételkieséssel küzd, nehezebb lesz segítséget kérni másoktól.

Miért mondom mindezt? Csak mert néha elgondolkodom az újságban szereplő egészen vad híreken, és ezek jutottak eszembe. Az Állam bajban van, mert egyszerre kell rengeteg problémát megoldania, egyre apadó források közepette. A helyzet most nem jó, és bizonytalan, de készülni kell arra, hogy ez még romolhat. Mindenkinek meg kellene őriznie a nyugalmát, el kellene kezdeni őszintén beszélni, megpróbálni magasabb szinten összefésülni a sok-sok – olykor még egymással is szemben álló – érdekeket, kreatívnak, innovatívnak kellene lenni, ahhoz, hogy minimalizáljuk a veszteséget.

Bármennyire is hihetetlen, de felnőttek vagyunk. Megértjük, ha egy véletlenszerű sorscsapás végig száguld a Világon, de csak akkor tudunk együttműködőek, szolidárisak lenni, ha a jelenleginél nagyságrendileg felnőttebbnek vesznek, ha csak igaz tényeket közölnek és ha világos az irány és a sebesség. Lesötétített vagonban a kis sebesség is félelmetes. Húzzuk fel a rolót, kapcsoljuk fel a lámpát, beszéljünk világosan!

 

Túlélési kisokos

Ne olvass híreket!

Nézd, milyen szépen süt a Nap!

Minden nap járj egy nagyot!

Reggel is tornázz, meg délután is – legalább egy kicsit!

Amit nem eszel meg, az válik a javadra!

Ne aggódj a jövő miatt – majd kialakul!

Írj naplót a gondolataidról, már egy hét múlva érdekes lesz!

Szeresd magad! Új frizura, új köröm, új smink!

Írj kézzel leveleket a barátaidnak!

Tanulj új szakmát, készséget, hobbit!

Rendezd át a lakásod, akár többször is!

Kísérletezz új receptekkel!

Segíts azokon, akin tudsz!

Olvass vidám könyveket, akár többször ugyanazt!

Légy hálás a Sorsnak, hogy jól vagy!

Ne számold a halottakat, örülj, hogy mennyien élnek!

Szóljon halkan a zene az otthonodban egész nap! Csak a zene!

Kerüld az erőszakos, félelmetes filmeket! Minek?

Nézd át a könyveidet, köszönj nekik mosolyogva!

Borotválkozz, fürödj minden nap, ne hagyd el magad!

Süss kenyeret, ha elkészült, örülj neki!

A szeretteiddel, a barátaiddal a szép emlékekről beszélgessetek, ne a vírusról!

Ne aggódj magadért, másokért, mert az aggódásod nem segít!

Ne nézz híreket, ne hallgass vírusriportokat, inkább természetfilmeket!

Ne spórolj, ne költekezz, élj észszerűen!

A pénz miatt ne aggódj, mindig lesz valamennyi!

Gondolj arra: mindig minden megoldódik!

Csak azzal foglalkozz, amire hatásod van!

Hidd el, hogy te egy nagyszerű ember vagy!

Szeretlek! Jó utat – vidáman, bizakodva!

                                                                                                              Mindenkin nem segíthetsz, de valakin igen!

Az életünket mindig a kettősség jellemzi, hol fent, hol lent, sokszor egyszerre fent és lent. Most is így forog a Sors kereke: elszigetelődünk, óvakodunk a személyes érintkezésektől, de többet hívjuk egymást, új, váratlan feladatokat oldunk meg újszerűen, és tanulunk egy új létezési formát, amely talán emberibb, okosabb, békésebb. Anyám szokta volt mondani: a Jóisten mindig tudja, hogy mit miért csinál! Az én dolgom az, hogy felismerjem az üzenetet, és alkalmazkodjak hozzá. Fegyelmezetten élek, de most még inkább. Segítem a környezetem, de most inkább. Odafigyelek az étkezésemre, a kondíciómra, a hangulatomra máskor is, de most sokkal inkább. Milyen érdekes, ahol a legnagyobb a baj, ott a legközelebb a segítség. Várom már a tavaszt, a jobb időt, kimozdulnék a tengerhez, kihajóznék egy távoli elhagyott öbölbe, a jobbik boromból öntenék a poharamba, és csendben lógatnám a lábam hátul a farnál, nézném a vizet, és bólogatva mosolyognék. Lassan indulni kell!

Megvirradt, lassan eszmélek, jólesően nyújtózom a takaró alatt, de még lustálkodom. Szamba veszem az előttem álló napot, sok minden kihullott a feladatok közül, de persze sok új is alakult. Békés vagyok és elfogadó. Nem félek! Nincs bennem feszültség amiatt, hogy vajon én is megfertőzödöm e, és hogy kibírom vajon a fertőzést, ha elkapom? Nem félek, mert erre az előző két kérdésre nem lehet bizonyos választ adni. Reggel tornászni fogok, nem meghajtva magam, de hosszan, majd okosan étkezem, sétálok a gyönyörű Tavaszban, és edzem a lelkem, bíztatom, hogy álljon ellent a testem a fertőzésnek! Nem félek! Nem, mert a félelem gyengíti az immunrendszeremet, az egyetlen valódi véderőmet, mely képes megvédeni a fertőzéstől. Kerülöm a találkozásokat, rendezgetem az elmaradt feladataimat, terveket készítek hosszabb távra, pénzügyeket gondolok át, nem kapkodva, nem pánikolva, felelősen, előrelátóan. Felhívom néhány idősebb barátomat, elviccelődöm velük, eszmét cserélünk a helyzetről, és olvasok. Átnézem a könyvtáramat, bele-bele olvasok a kedvenceimbe, és levelet is tervezek írni mindenfelé, olyat, amilyeneket sok évtizede írtam gyakorta az akkori életemről. Nem félek, sőt, mintha megnyugodnék, élhetővé lassul a Világ Körülöttem, jut idő olyanra is, amire máskor sajnos nem. Az életemet a Sors alakítja, de feladatom van nekem is: itt és most fegyelemmel végrehajtani a közösség parancsát, edzeni, fejleszteni az egyéni ellenállóképességem, rendet rakni kint és bent, elintézni sok olyat, amire nem futotta az idő. Fegyelmezett vagyok, egy nagyobb közösség apró kis része, és most be kell bábozódnom egy időre, hogy megőrizzem magam az újjászületésnek. Nyugodt vagyok és bizakodó, megteszem, amit megtehetek.

 

 

Aznap este ismét az öreg mesélt a tűz körül:

„Mindennek rendelt ideje van. Ne akard rövidíteni, ne is sürgesd, és ne is húzd el! Add meg és várd ki az időt! Egy fél órás futást nem lehet húsz perc alatt teljesíteni, míg a jó kenyér kisüléséhez is ki türelem kell. Ha előbb veszed ki ragadós lesz, ha késel, odaég.

Végy egy jó órát, nem feltétlenül boltban, lehet ez a szívverésed vagy a pilláid záródása, légvételed állandó üteme, a lényeg, hogy figyelj rá, légy tudatába! Mindig tudd, hogy hol tartasz a te belső idődben!

Mikor megszületünk, ki-ki szerencséjéhez mérten aranytallérokkal egyenértékű időmennyiséget kap hozományul az Élethez, és mindenki maga dönti el, hogy miképpen gazdálkodik vele. A szorgalmas, figyelő, távlatos ember beosztja, a könnyed elszórja. Légy pontos – csak ezt mondhatom! Ez megkímél a fejmosásoktól, megbízhatóvá tesz, rangot ad. Ez egy pontos ember – mondják majd rólad! Ne sajnáld az időt magadtól, a szeretethez is idő kell! Érezd meg, ha előtt az ideje a kezdésnek, és bizony érezned kell azt is, lejárt az idő! Ki tudhatja jobban nálad, hogy közeledik a másodpercmutató a tizenkettes számhoz? Egyet mondhatok csak: légy figyelő társa az idődnek! Várd ki az időt!”

Ezt követően még sokáig néztük a tüzet, de már nem beszéltünk, csak hallgattunk, milyen ütemesen ropognak a gallyak a parázson.

Ismét este van, egyedül fekszem az ágyban, és elmélázom. Mi a helyzet, ha bezárják az iskolákat? Én biztos beszélnék néhány osztálytárs családjával, kalákában, felváltva vigyázna, főzne egy- egy szülő, nagyszülő, három-négy gyerekre néhány napig, aztán váltás, és egy másik család vállalja a felügyeletet. Óvodás gyerekeknél is lehet kiscsoportot egy-egy önkéntes családnál felváltva elhelyezni. Mi a helyzet a tanévvel? Olvasom, hogy ez egy rendkívüli helyzet, ilyenkor kell kreatívan rendkívüli intézkedéseket hozni. Akár távoktatással, emailozással, google felületen való munkák alapján, akár egy év végi könnyített beszámoló alapján rendkívüli módon kellene lezárni az évet. Én mindenkit átengednék, aki szorgalmas és kreatív lenne, azt dicsérettel, ötössel jutalmaznám! Kérném, szervezném, hogy a gyerekek sokat legyenek erdőn, mezőn, írjanak esszét, csináljanak háziversenyt, felfedezném a levélírást, csinálnék internetes iskolai vagy osztályrádiót, pályázatot írnék ki a gyerekeknek, hogy ők is gondolkodjanak azon, hogy mit csináljanak ebben a kényszerhelyzetben? A háborúban sem volt oktatás, még is felnőtt egy csodálatos háborús nemzedék! Nincs baj, csak változó körülmények! Alkalmazkodjunk a helyzethez, főzzünk, süssünk otthon, társasozzunk, vagy – adj uram Isten – lustálkodjunk, mélázzunk, aludjunk, hisz úgy is hónapok hiányoznak az alvásból. A Jóisten mindig tudja, hogy mit miért csinál! Biztos oka van annak, ami történik. Aki bosszankodik, sopánkodik az megkeseredik, hisz változtatni nem tud, de aki bizakodik, nevet és felveszi ezt az új, lassúbb ritmust, az nyer! Az életünk a megélt napok egymásutánja. Nekem biztos nincs időm szomorúságra! Na, gyertek, lássuk, mire megyünk együtt!

Az látszik, hogy baj van, és ilyenkor egy magamfajta, elmélázva töprengő ember hajlamos arra, hogy megossza a gondolatait. A Világ természetesen kiszámíthatatlanul működik, és a sok, egymást is keresztező hatás olykor összeadódik, egyszerre lendül bele sok gond és probléma a negatív spirálba, és ilyenkor nem árt megállni, és egy kicsit elgondolkodni. Ez a koronavírus elég alattomosan tolja magát előre, a számok még nem olyan rémisztőek, de a pszichikai hatása már erősen rombol. Leállt az idegenforgalom, az utazás, a rendezvények stb., és ennek a természetes velejárója, hogy megannyi cég, szervezet, vállalat nem termel profitot, csak költségei vannak, raktárra termel, esetleg tönkre megy. Ebből viszont egy sokkal rosszabb is következik, hogy az állam bevételei, az adók, a vámok, a fizetések járulékai elmaradnak, mindeközben viszont a megelőzésre és kezelésre költött költségei drámaian megemelkednek. Az elmúlt évek alatt sajnos nem sikerült felhalmozni olyan tartalékokat, amelyek fedezetet nyújthatnának ezekre a veszteségekre, ennek pedig nagyon komoly, sokak számára tragikus következményei lesznek. Megnövekszenek a kifizetetlen számlák, a csődök miatt halmozódnak a nehezen eladható lefoglalt értéktárgyak, állások szűnnek meg, hitelek borulnak be, családok megélhetése nehezül el pusztán azért, mert Vuhánban, a halpiacon egy megromlott haltetemben elszaporodtak a vírusok. Persze nem áll meg az élet, de ha most körbenézünk, akkor éppen az történik, amiről már egy ideje szóbeszéd járja, csak felelőtlenül bíztunk abban, hogy minket majd úgy is elkerül. A koronavírus legnagyobb veszélye nem a szükségszerűen velejáró megbetegedések, esetleg halál, hanem a pánik táplálása, a tervezhetőség felborulása, amely nagyságrendekkel nagyobb kárt fog okozni, mint maga a vírus. Nem félek és nem vagyok kétségbe esve. De gondolkodom, és naponta újra tervezem az életem, racionalizálok, edzem a testem és a lelkem, növelem a legbiztosabb védekezési rendszerem hatékonyságát, az immunrendszeremét – mozgással, okos táplálkozással, empatikus gondolkodással, szeretettel, ellenszolgáltatás nélküli tevékenységeimmel. Ha baj van, csak önmagunkra, a társainkra, a társadalomra számíthatunk. De hát reggel, amikor fél ötkor kimentem a kertbe megszagolni a friss tavaszi levegőt, már tudtam: itt a Tavasz, Isten velünk, ki lehet ellenünk! Sziasztok, jó utat!

Néha kell az üresjárat, bizony! Amikor nem csinálsz semmit, amikor kiengedsz, amikor hagyod, hogy csak úgy megtörténjen, ami meg akar történni. Nem lehet örökké vigyázban állni, nem lehet folyton százötvennel robogni, mert kiég a motor, mert megáll a szív, mert megszakad az ínunk! Az ember munkára, tevékenységre termett, de néha olyan sokat és hosszan, megállás nélkül kell tennünk, hogy kilazulnak a csavarok, kiszáradnak a fogaskerekek, besül az egész rendszer. Ilyenkor nincs más orvosság: fel kell töltődni, regenerálódnunk kell, és ez nem megy másként, csak üzemszünettel. Ne legyen lelkiismeret furdalásunk, ha egyszer-egyszer lazítunk, ha kihagyunk kötelezőnek vélt feladatokat, ha aznap gyengén vagy sehogy sem teljesítünk. Az egészben benne van minden szám, a nulla is! Persze nem telhet el az életünk semmittevéssel, egy pár perc, óra vagy nap után ismét fel kell pörögni, mert az élet rendje a futás. Éppen ez a változatosság – a kemény munka sokasága, és az ezt követő leállás, leeresztés – adja életünk dinamikáját, aki pedig ezt nem tudja elfogadni, hogy néha bizony ki kell maradni, mulasztani kell, az óhatatlanul túlhajszoltságba, kifáradásba szalad, és ha nem vigyázz, testünk és lelkünk komolyabb figyelmeztetést küld. Lazulj el, figyelj egy kicsit belűre, szeresd magad annyira, mint a férjed, a feleséged, a gyermeked, és hozz áldozatot önmagadért is! Ha megteszed, hosszabban dobog a szív, jobban járnak a fejedben a fogaskerekek, és kerekebb lesz a világ! Néha adj magadnak egy megállónyi szünetet! A tested és a lelked rövidesen kétszeres sebességgel hálálja mindezt meg. Élj békében önmagaddal, hisz ki szeressen, ki figyeljen rád, ha nem önmagad? Bizony ám! Jó reggelt és jó utat!

Mindig kell, hogy legyen célunk! Ha sok van, annál jobb! Hinnünk kell mindig, nem csak úgy általában – Istenben, családban, hazában, – hanem kellenek konkrét célok! Egy ház felépítése, egy étkezőasztal megtervezése, egy igazi rakottkrumpli létrehozatala, – mindegy mi, de ami kitölti a szellemünket, leköti a figyelmünket, értelmet ad az elkövetkező időnknek. Az életünk sikere, magánéletünk boldogsága függ attól, hogy célokkal éljük-e életünket, vagy céltalanul. Míg fiatal az ember, hajlamos irreális célokat kitűzni. Megmászni a Mont Everestet, vagy leereszkedni a Marianna árok legmélyére, – mindegy is, csak vakmerő, különleges és rendkívüli legyen. Nem is baj, ha vannak rendkívüli céljaink, csak legyenek. Motiváció, ambíció nélkül értelmetlen minden. Miért mosakodjak meg, hiszen holnapra ismét koszos leszek. Minek készüljek a keddi kémia órára, engem úgy sem érdekel a kémia. Aztán egyszer csak ott állunk a sivatag közepén, és eszünkbe jut a tűzgyújtás előtt, de jó lenne egy kis kémiatudás! Mindig kell, hogy legyen célunk! Kell az idegrendszerünknek egy serkentő, amely újra és újra lendületbe hoz, amikor csüggedni készülünk. Egy sikeres vizsga a jogsiért, egy nyelvvizsga az állásért, egy kis kondizás, az esti randevú előtt vagy hónapok, évek gyakorlata egy Földkerülésért: minden apró lépés a cél felé visz. Aki viszont sokszor megáll vagy el sem indul, aki csodára vár vagy a szerencsére, az egyszer csak meglepve tapasztalja, hogy elmarad. Mindig kellenek a célok, mi erre vagyunk teremtve. Az már képesség, készség kérdése, hogy helyesen választjuk-e meg a céljainkat, de a leghiábavalóbb cél is jobb, mint aki célok nélkül él. Sorsunk meg van írva a csillagok között, de mi írjuk azt. Csak annyit tehetünk, amennyi tőlünk telik, de annyit kell is. Ha lehunyjuk a szemünk, ha a lelkünkből messzire nézünk, mindenkinek előbb vagy utóbb feltűnnek a célok apró fényei, és ha látjuk őket, szedelőzködnünk kell, ideje indulni. Mert mindenkinek vannak céljai, csak hinnünk kell bennük. Gyertek, induljunk újra, sok még a feladat!

Mi a boldogság? Egy érzés, egy félelem nélküli szabad érzés, hogy éppen jó a jelen. Egy elfogadás, hogy megbízva és elfogadva önmagunkat, tudjuk, hogy itt és most a legjobb. Nem merülünk a múltba, nem vágyunk a jövőbe, itt vagyunk a jelenben mosolyogva. A félelem fáj, görcsöt okoz, el kell engedni. A kritika, az elégedetlenség lehúz, béklyóba zár. A boldogság egy nézőpont, a jelen objektív elfogadása, a helyzet pozitív értékelése. Ehhez nem kell szerető társ, pénz vagy hatalom, csak önelfogadás, elengedés és hit. Nem a lesz tesz boldoggá, hanem a van! Gondold végig az emlékezetesen boldog pillanataidat! Mindig a jelenben élted meg. Bíztatlak, találd meg önmagadban a mindennapi boldogságodat, és kiegyenesedik az út, és mosolyogni fog a Nap! Minden a nézőpontodon, végül is minden rajtad áll!

Mindenkinek üzenem: érdemes! Érdemes felkelni, ha nincs is kedved hozzá! Érdemes viszonozni egy köszönést, ha nem is rémlik, hogy ki köszönt. Érdemes indexelni, ha sem előttünk öten, sem mögöttünk heten nem indexelnek! Érdemes hűnek lenni a partnerünkhöz, mert ez a mi döntésünk, függetlenül attól, hogy ő hű e hozzánk! És persze nagyon érdemes szeretni a gyermekeinket, akkor is, ha ők épp nem, akkor is, ha gond van, és akkor is, ha véletlenül visszaszeret! Érdemes figyelni, másra, önmagunkra, az örömeinkre és a bánatainkra. Ma nem volt jó nap, majd holnap jobb lesz! Érdemes bízni! És érdemes törődni önmagunkkal! Szeretni önmagunkat, jó karban tartani a testünk és a lelkünk. Ki szeressen, ha mi nem szeretjük önmagunkat? Érdemes! És érdemes hinni! Nagyon hinni! A friss levegő lebilincselő illatában, a friss víz utolérhetetlen ízében, a tűz melegében, és a föld termőképességében! Érdemes! Hinni a holnapban, és persze a mában. Lehet, hogy ma egy kicsit döcögött, de holnapra kiderül. Bízni önmagunkban, a munkánkban, a szorgalmunkban, a kötelességtudatunkban, és abban, mindaz, ami mögöttünk van, alapot teremt a sikeres holnapra! Figyelj! Csak egyetlen életünk van, amelynek minden másodperce egyszeri tulajdon! Vigyázzunk rá, mert egyetlen egy sem helyettesíthető? Érdemes! Múlik a vasárnap, jön a hétfő, kezdődik a verkli! Bízz magadban! Készülj hosszú menetekre! Nem veszíthetsz! Győzelemre születtünk mindannyian! Gyűjtsd magadba az elszántság kuponjait, mindig kell majd újabb, oszd be mind! A végsőkig el kell szánnod magad! Nincs idő várni! Érdemes!

Mindannyian úton vagyunk, de nem mindegy, hogy merre vezet az utunk. Érdemes már az indulásnál jól tájékozódni – első sorban önmagunkról – hogy a következő útkereszteződéseknél többé-kevésbé a helyes utat válasszuk. És ne féljünk a kudarcoktól, a hús csonttal jár, ahogy Puskás Kari szokta volt mondani. Mosolyogjunk útközben, mert a görcsös száj képes lezárni a lelkünket. Ne félj a vihartól! Ha egészséges vagy kifújja belőled a rosszat, ha gyenge, akkor felemel. Nyisd ki a lelkedet, a szemedet, – néha a zsebedet – tán belé fúj valamit szél! Jó utat barátom!

Mindannyiunkban itt belül él az isten, kár fent keresni a csillagok mögött. Az úgy van, hogy minden élőlény a testével együtt megkapja a lelkét is, és ebben a láthatatlan szövevényben bújik meg az isten maga. Ha őszinték vagyunk magunkkal, ha jóindulatúak vagyunk a világgal, ha óvjuk a testet az elpiszkolódástól, akkor a bennünk lévő lélek is egészséges lesz. Ha bepiszkoljuk magunkat, ha lerontjuk a testünket, úgy bebábozódik a lélek, és már nem tud segíteni, ha baj van. Pedig, ha csendben figyelsz, és nem vagy türelmetlen, kérdezheted, és vagy előbb, vagy utóbb, de mindig megjön a helyes válasz. Vigyázz a lelkedre, mert ha jól bánsz vele, akkor mindig számíthatsz rá! Bizony!

Néztem egy filmet, amelyben rendben is mehettek volna a dolgok, de történt valami, váratlan, ami alapvetően megváltoztatta a főszereplő életét. Később aztán kiderült, hogy a váratlan eseményre rosszul reagált az illető, és innen kezdve felborult minden. Így működik az Élet. Általában rendben mennek a dolgok, de előbb vagy utóbb történik valami váratlan, ami megzavar, sokszor rosszul értékeljük az eseményeket, és onnan nehéz a visszaút. Készüljünk a váratlan eseményekre, mert azt is lehet! Ne döntsünk az első indulatból, ijedtségből, örömből! Menjünk el egyedül egy órát sétálni. Ne telefonáljunk, ne engedjük, hogy más, más élethelyzetből az ő megoldási ajánlatát erőltethesse ránk. Az infarktuson kívül minden más várhat egy kicsit, – még ha nem is úgy látszik, – nem vagyunk azonnali döntéskényszerben. Igyunk meg egy- két pohár vizet, krízisben sosem alkoholt! Vegyük számba az esélyeket, várjuk ki a dolgok alakulását. Jól van a mondásban: aludjunk rá egyet. Ha veszteség ér, ne akarjuk azonnal visszanyerni, tudjunk veszteni. Ha nem sikerül egy vizsga, ne adjuk fel, majd holnap sikerül. Minden ballépésünk, pechünk azért következik be, mert tanulnunk kell valamit. Életem sikereihez a kudarcaimon keresztül vezetett az út. Ha nincs ballépés, nincs tapasztalat. Tehát: ha békét akarsz, készülj a háborúra!

Mi a boldogság? Kék madár vagy a lottó ötös? Nem tudom. Nekem az, ha szabad vagyok, ha nem szorítanak félelmek, betegség vagy nélkülözés, ha ránézek a gyermekeimre, ha nem szorít a cipő, ha minden nap teli az asztal, és ha szeretve vagyok. Ha mosolyogva tartok Hűvösvölgy felé az erdei úton, ha belefeszülök a bringa pedálba Dobogókő felé, ha alkonyi szél meglebbenti a vitorla vásznát, és ha átjárja testem a friss levegő. Minden nap egy áldás, már észreveszem az égi jeleket. Hálás vagyok az utamért, és boldog, ha visszanézek, talán túl sok szégyenlenivaló nem maradt utánam a múltban, és már tudom, hogy merre vezet az utam. Megértettem végre, hogy a boldogság mibennünk lakik, csak el kell engedni mindent, mely esetleg eltakarja. Kritikát, haragot, mérget már rég ledobtam, szívem tágra nyitottam, békés vagyok és bizakodó. Isten veled 2019, tisztelettel köszöntelek 2020.

Ami történt az életünkben, azon már soha nem tudunk változtatni, de hogy mi fog történni, az alapvetően rajtunk áll! Ezért is értelmetlen rágódni a múltunkon, és ezért fontos odafigyelni a jelenünkre! Az idő telik, de nem mindegy hogyan! Vedd végre kezedbe a sorsod alakítását! Ehhez kívánok mindannyiunknak jó utat! A kenyerem kisütöttem, az utamat kijelöltem.

 

 

 

 

Készülj a Karácsonyra! Ülj le egy tükör előtt, nézz a saját szemedbe, és mosolyodj el! Adj magadnak ajándékba egy kis időt! Gondold át az évedet, örülj a sikereidnek, és felejtsd el a kudarcokat! Légy elégedett önmagaddal, lassulj le, add önmagadat, oldott jelenléted a szeretteidnek, hagyd a tárgyi ajándékot másra. Ha tudsz, főzz valami finomat, kérdezd a gyereket, hívd fel, látogasd meg magányos barátaidat, és úgy egyáltalán: lazulj el, oldódj fel a mindennapi lét boldogságában, menj lelkileg szabadságra! Ne akarj jobban teljesíteni, ne akarj a harmad unokaöcséd feleségének is valami apróságot venni, vigyázz inkább az energiáidra, mosolyogj, élvezd az életet! Dőlj hátra, és mosolyogj. Szék, hát és mosoly van. Mi kell több! Boldog Karácsonyt!

Szeresd magad! Engedj a hangulatodnak, ha csak egy csésze illatos kávé vagy egy gesztenyepüré erejéig. Reggel nyújtózz egy nagyot, és hosszan, ne siess a fürdőben, és időzz el egy-egy izmos kutya rohanása láttán! Simogasd a bensődet, – ki tegye, ha te nem? Engedj meg apróbb kényeztetést magadnak, és ne rohanj! Közeleg a tél, sejtjeid összébb húzódnak, kevesebb a fény. Hívj fel egy régi barátot, menj el hétköznap – ha belefér – egy múzeumba, és csodálkozz rá régen volt festők képeire! Ne nézd az időt, telik az magától! Ne sürgesd, de ne is lassítsd, fogadd el, hiszen mást úgysem tehetsz! Mosolyogj, hisz fényre van szüksége a fogaidnak is, meg a lelkednek is! Békülj meg, fogadj el, légy boldog! Jó utat!

Ha előre akarsz jutni önmagadban, változnod kell. Egy valami állandó, az, hogy változunk. Aki azt hiszi, hogy elérte a csúcsot, és itt megáll, annak üzenem, hogy bizony ilyen nincs, vagy felfele, vagy lefele haladunk, egyenes nincs. Aki úgy érzi, hogy a mélyponton van, az már el is indult felfele.

De ha vannak terveink, ha akarunk fejlődni testileg, lelkileg, anyagilag, érzelmileg, akkor beláthatatlan széles pálya áll a rendelkezésünkre. Ha vannak célok, akkor azok kijelölik az utat, amiért érdemes felkelni, amiért küzdeni lehet és kell. Tehát mindenkit bíztatok: gyürkőzzünk neki ismét, és vágjunk bele a következő etapba, gyerünk!

A testi adottságainkról…

A természet láthatatlan műhelyében sosem véletlenül történnek a dolgok. Amikor egy emberi test kialakul, bonyolult belső szabályok alakítják testét, lelkét. A természet sosem engedi, hogy tökéletesek legyünk, de egyedi alkatunk, lelkületünk úgy jó, ahogy megszületett. Javítani, fejleszteni persze lehet és kell testi adottságainkat, de sosem túlzóan, csak mértékkel. Alapvetően abban a testben és azzal a lélekkel kell leélni az életünket, amit kaptunk a sorstól. Aki ezt elfogadja és szereti, az boldogan él, aki ellenkezik, nem szereti önmagát, elégedetlen a testi vagy lelki tulajdonságaival, az örökös boldogtalanságban, sikertelenségben él, hisz alapvetően nem tudunk változtatni testi és lelki tulajdonságainkon. El kell fogadni, szeretni kell őket, ez az egyetlen út a kiegyensúlyozott boldog élethez.

Van egy világhírű manöken, Cindy Crawford, aki egy hatalmas bibircsokkal született a szája felett. És okosan elfogadta, nem harcolt ellene, nem vágatta ki, hanem beillesztette az életébe, és harmonikusan együtt él vele. Soha, senki nem éreztette vele, hogy ne lenne tökéletes modell, pedig biztos csúfolták az iskolában, hogy ” bibircsókos”!

Amit meg tudsz változtatni alapvetően, azt változtasd meg! Amit csak látszólag tudsz elfedni, azzal ne sokat törődj, viseld bátran, mert ha takargatod, leplezed, csak jobban kitűnik! Bízz a természetben: biztos megvolt minden oka, hogy olyannak teremtsen, amilyen vagy! Gyönyörű!