Ha erősebbet mentél, utána állj meg egy kicsit! Minden nagyobb nekiveselkedést óhatatlanul egy kiengedés kell, hogy kövessen. Nem vagyunk gépek. Egy nagyobb cél eléréséhez hosszabb-rövidebb időre minden erőnket igába kell fogni, sokszor éjt nappallá téve, csutakosan kell beleadni mindent, de ez nem mehet a végtelenségig! Néha, egy-egy szakasz után kell pihenőt tartani, amikor elernyednek az izmaink, amikor kivárjuk, mig elül a fejünkben a zsongás, amíg a végső erőtartalékait felélő izomsejtjeink lecserélik az elhasznált energiamaradékot frissre! Ilyenkor sokszor csak ülünk bambán, és nézünk ki a fejünkből, nincs se kedvünk, sem erőnk tenni szinte semmit, csak telik bennünk a látszólag üres idő, és múlik a nap. De tudd mindig, kell ez is, nagyon! Ha nem teszed, ha nem iktatsz be pihenőt, semmittevést, regenerációt, akkor elszakad a lánc, túlcsordul a szív, és megkásásodik benned az akarat, mert nem lehet mindig csak menni. Az üresjáratban erősebb a kenés, az agy gyorsan szelektál, kidobja a feleslegest, elraktározza a hasznosat. Ne félj, az üres idő nem kidobott, elvesztegetett, üres várakozás! A kocsidat is időnként szervízbe kell vinned, a telefonod is lemerül olykor, ilyenkor ki kell várni a szervízidőt. És ha megpihentél, ha utolérted magad, akkor felcsatolhatod magadra a turbószárnyakat, nekifuthatsz ismét hosszan, és elkezdheted az újabb repülésed, mert vár az Ég, és vár a következő cél! Szeresd magad, engedd meg, hogy erős menetek és töltekező üresjáratok között élj! Olyan ez mint a légvétel: minden beszívás után ott a szünet. Légy okos, hisz az vagy, te ismered önmagad a legjobban! Jó utat és megpihenést, Barátom!

Minden órában változik az időjárás, hol 33 fok van, hol meg özönvízszerű zápor és zivatar. A melegedés is extrém, a viharok is hatalmasak, néha úgy érzem, a Föld elrontotta a gyomrát, hol hőgutája van, hol folyik róla az izzadság, nincs jól, ez egyértelmű.

2020 augusztus végét írunk, és úgy tűnik, ez az év erős határkő, még látszik az elmaradó, talán örökre elveszett múlt, és riogat a viharosnak mutatkozó jövő. Mondhatnám, szívesen elcserélném a holnapi problémáimat a tegnapiakkal, de ilyen lehetőség nincs, azzal kell főzni, ami a kamránkban van. Popper Péter szerint, ha az ördög el akarná veszejteni a Világot, csak gyorsítani kellene mindent, emberi kapcsolatokat, fogyasztási szokásokat, gyorsítani a tempót, a vágyakat és a szenvedéseket.

A koronavírus csak egy prizma, amely megjelenése erősen felnagyítja sebezhetőségünket, megmutatja, hogy gyorsan és jelentősen kell módosítanunk az utunk irányán, tempóján, mert ha nem, akkor sokkal súlyosabb következményekkel kell számolnunk.

Egy semmi kis influenza vírus lényegében a feje tetejére állította a Világot. Megmutatta, hogy lett légyen bármilyen felkészült egy ország, könnyen megbillen a társadalom biztonságérzete, és a tegnapi életviteli szokásainkon változtatni kell. Felértékelődött az egészség szerepe, hisz csak a megfelelően egészséges test és lélek képes viszonylag könnyen átvészelni a vírus fertőzését. A gazdaságra gyakorolt hatása most még felmérhetetlen, még kitartanak a tartalékok, de a bevételek csökkennek, családok ezrei, tízezrei válnak elszegényedetté, az állam bevételei apadnak, nem tudni, mindez hol áll meg. Ebben az új helyzetben a tegnapi tudásunk könnyen kevéssé válik, és nem könnyű meglelni azt, ami piacképes lesz holnap, holnapután. Az időjárás változása, a szélsőséges meteorológiai helyzetek sűrűsödnek, ezek kezelésére a korábbi infrastruktúra nem nagyon alkalmas, újak létesítése rengeteg pénzt igényelne. A technológiai iparágak sosem látott sebességre kapcsolnak, az új világ diktálta tempóhoz új oktatás, új szemlélet, innováció és pénz, rengeteg pénz kell, kellene, még nem világos, hogy honnan és mennyi kerül. A vírushelyzet szétzilálta az emberi kapcsolatokat is részben, bizalmatlanok lettünk, visszahúzódtunk, nincs színház, koncert, meccs, vagy buli. Az élelmiszeriparban és kereskedelemben rég nem látott mértékben meglódultak az árak, az infláció két számjegyű, és nem mindig éves szinten, van, hogy hónapok alatt. Drámai változást látunk a közlekedésben, a járműiparban, a régi robbanómotorok eltűnőben, itt az új sztár, a villanyautó, – drágábban, korlátok között, ismeretlenül. A kultúra még jobban elüzletiesedett, a média koncentrálódott, sokszor propagandává silányult, a televíziózás keresi új lehetőségeit.

Így visszaolvasva nem valami szívmelengető a helyzet, de nem is azért írom ezeket, hogy hamis illúzióba ringassam magam és másokat, sokkal inkább azért, hogy szóbeszédbe hozzam a nagy kérdést: hogyan tovább?

Az bizonyos, hogy a régi módon nem nagyon lehet. Nincs erre igény, szándék, pénz, semmi. De volt már hasonló nehézség az életünkben, hogy csak a háború utáni, vagy ’56-ot követő időkre gondoljak, volt madárinfluenza, gyermekbénulás, volt aszály és árvíz, jégverés és orosz megszállás, aztán csak kijöttünk belőle. Ez most egy kicsit más helyzet, mert nem olyan egyértelmű a szituáció, az ellenség láthatatlan, itt és most gondolkodni, megújulni kell, innovatívnak lenni, bátornak és elszántnak.

Biztos, hogy az átlagember informatikai készségeit erősen fejlesztenie kell! Abban is biztos vagyok, hogy az egészségünk megőrzése, fejlesztése, erősítése komoly feladat, mert nincs más út. Tanulnunk kell, új készségeket, felismerve és alkalmazkodva az új igényekhez. Biztos, hogy a pénzügyeink is erős megújulásra várnak, nagyon megváltoztak a piaci viszonyok. Figyelnünk kell körkörösen, a barátainkra, szomszédainkra, az országra, Európára és a Világra. Nyelveket kell tanulnunk, ki kell tudnunk lépni a nemzetközi térbe, nemzeti méretekben is. Dolgoznunk kell, keményen, de nagyon nem mindegy, hogy mit és hogyan? Új megoldások, új technikák kellenek, kellenének, egyre nő a személyes felelősségünk.

Hogy mindezt hogyan? Ki tudja? Ha tudnám, akkor megmondanám, de én is csak addig jutottam, hogy felvetem a problémákat. Megoldani kinek-kinek egyedül kell, meg aztán közösen, ha lesz elég értelem az előttünk álló millió feladat megértéséhez, és megoldásához. De nincs más út, csak a tett, a szándék, a felismerés, hogy útelágazáshoz értünk, és messze nem mindegy, hogy merre tovább!

Kint most épp elcsitult a monszunos zivatar, kint az utcán folyóként hömpölyög a víz, talán nem árasztja el a lentebb fekvő utcákat. Amúgy csend van, aludni készül a város, csak egy-egy késői autó zaja hallatszik ide. Még nem alszom, csak végig veszem a holnapi feladatokat. Lesz elég! Jó éjszakát Barátaim, takarítsátok a csatornafedeleket, a vízelfolyásokat, már készül a következő vihar!

Augusztus 23.-a van, özönlik a nép a nyaralásból, miközben lassan fogynak a kilométerek, a lelkekben már ott a holnap, a hogyan és miképp kérdése. Lesz holnap, nyugodj meg, biztosan lesz! Hogy milyen, az jórészt rajtad áll. A Világ a feje tetején, minden bizonytalan, senki nem tud semmit, de most jött el a te időd! Itt most nem számít, hogy hányas voltál történelemből vagy jártál e hittanra, itt most a kreativitásod, a tehetséged jelent mentsvárat, neked kell gyors, pontos és okos választ adni a nemsokára felmerülő kérdésekre. Mint a harcosok az ütközet előtt: koncentrálj, keveset egyél és ne igyál, sétálj sokat, egyedül, koncentrálj a feladatokra! Ez a hét nem csak a nyártól búcsúztat, de egy új időszak markáns kezdete is, szeptembertől másként lesz nagyon sok minden. Vedd számba a javaidat, az erőforrásaidat, kíméld magad, ne szisszenj minden apróságra, légy óvatos és takarékos! Nézz angolul filmeket, mozgasd az izmaidat, tornássz óvatosan, szükség lesz a rugalmasságodra! Jobb, ha elfelejted a beidegződéseidet, inkább nyiss mindenfelé, figyelj, less el lehetőségeket, bízz magadban, mondogasd, hogy igen, persze, én megtudom csinálni! Ne ugorj bele semmibe hirtelen, de lépj bátran, ha itt a lehetőség. Mindenki tud mindent, csak nem mindig hiszi el! Neked hinned és tudnod kell, hogy meg tudod csinálni! Sőt, még többet is! Emlékezz, milyen nehéz helyzetekből jöttél ki jól, eredményesen, meg van a magadhoz való eszed, kitartó vagy és szorgalmas, nem jöhet olyan, amit ne tudnál kezelni. De tudd, a régi módon már nem nagyon lehet, alkalmazkodnod kell az újhoz, amit még nem is nagyon ismersz. De előny, hogy más se ismeri, és meglátod, pillanatok alatt átalakulnak a sorrendek, mert itt és most csak az számít, hogy ki mennyire lesz résen, ki lesz alkalmazkodó. De te biztosan. Ha lassan haza értél, állj meg a ház előtt, a garázsban, a pályaudvaron vagy a konyhában, és egy pillanatra nézz vissza hálával: eddig egész jól eljutottál! Aztán vegyél egy nagy levegőt, és kezd el a visszaszámolást! Előbb hangzik el a startpisztoly hangja, mint számítanál rá! Légy készen! Ölellek! Jó utat!

( az illusztráló fotó Mátrai Sándor kitűnő munkája, köszönet érte!)

Légy könnyed! Ne szoríts, ne szorongj, és különösen ne félj! Egyszerűen nincs okod rá, mert ezek az feszültségek csak téged rombolnak, a külvilág történéseire hatástalanok. Gondolj bele: érettségid előtt segített a feszültséged? Jobb lett egy randi attól, hogy izgultál? Hidd el, a Sors tudja, hogy mit, miért csinál! A te dolgod, hogy készenlétben legyél, lazán, oldottan, mint aki tudja, hogy vele, csak a legjobb történhet. Ezerszer bebizonyítottad, hogy a legnehezebb helyzeteket is tudod kezelni. Van, ami jól sikerül, és van, ami kevésbé. De lehet, hogy most neked az kell, hogy ez vagy az ne sikerüljön úgy, ahogyan szeretnéd. Mindig csak utólag tudjuk meg, hogy ami történt velünk, a jó volt számunkra vagy sem. Higgy magadban, bízz az erődben, a teljesítményedben, és abban, hogy életed mindig egyre jobb lesz! Ha mosolyogsz, ha a jelenben élsz, ha elfogadod mindazt, ami megtörténik veled, akkor suhansz át az életeden. Ha görcsölsz, ha szorongsz, ha ellenállsz, akkor átvonszol a Sors az eseményeken. Melyik a jobb? Állj meg egy pillanatra, nézz bele a tükörbe, és légy hálás, hogy itt vagy, hogy így vagy itt! Amin változtatni tudsz, azon változtass, amin nem, azt fogadd el! Nincs más út! Nézz ki az ablakon! A szeptemberi fények szétomlanak, ritka egyensúlyban a természet, feküdj rá a pillanatra, engedd el magad, és hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok! Legyen szép napod, engedj el minden feszültséget, és légy könnyed! Jó utat Barátom!

Szeptember közepe van, nekem már lassan a tengeren kellene lennem, csillogó fények és cikázó hullámok között, ehelyett lakást rendezek, feladatokat hajtok végre itthon és otthon, de sebaj, nem ott, hanem itt vagyok most boldog. Mert a boldogság ott van, ahol te vagy! Nem kell hozzá eszköz, tárgy, személy, elég, ha nagyot szippantasz a frissülő levegőből, ha kacsintasz egy szembejövő kutyára, ha zsebre dugott kézzel mersz szemtelenül fütyülni a rosszhírekre, és bízol önmagadban, elfogadva, hogy a Világ olyan, amilyen. Minden pillanat adhat örömet, bizakodást, a létezés gyönyörűségét, vagy okozhat bánatot, szenvedést, kínt és fájdalmat. A választás lehetősége egyedül nálad van, abban senki nem befolyásolhat. Persze csak akkor, ha az önmagad életét éled. Ha nem akarsz megfelelni senki elvárásának, ha függetleníteni tudod magad a külvilág ítéleteitől, ha nincs kétséged, hogy te eléggé jó vagy és nagyon is szerethető ember vagy. Bíztatlak: válaszd a boldogságot! Nyolc milliárd ember között hatmilliárd sokkal rosszabb életfeltételek között él. A maradék kétmilliárd nagy része is ilyen és olyan gondokkal küzd, beteg, sérült, bántalmazott vagy nagyon szegény. Te egészséges vagy, önálló, tettre kész, mozgékony. Azt tehetsz, amit megengedsz magadnak, és amire időt hagysz. Ha most elmész járni egy nagyot, ki haragszik meg rád? És aki megharagszik, az mindig figyelembe veszi a te igényeidet? Kinek a életét éled? Minden perc a tiéd, csak rajtad áll, hogy mit választasz! Hidd el, az emberek el fogják fogadni azt is, ha látják, önmagad boldogságát választod. Minden nap egy lehetőség, és ha a jármot, a szenvedést választod, akkor az a nap örökre elveszett a boldog napok közül. Vigyázz az idődre, a hátralévő napjaid száma véges. Nincs elvesztegetni való idő.

Nézem, ahogy az omlófalú házak mögül bársonyos színekkel emelkedik a nap. Nem az omló falat látom meg, hanem a semmihez nem hasonlító fényeket, mely beborít mindent, ami körbevesz. Legyen szép napod, öleld meg a lelked, mosolyogj, tudom, nagyon jól áll neked! Szerbusz, útitárs!

Ne félj a krízistől! Olyan nincs, hogy mindig minden jó, nem lehet minden nap a kedvenc ételünket enni. A Világ két szélső pólus között ingadozik, a jót rosszabb, a mélypontot emelkedés váltja. Örülj a mélypontnak, mert csak ott vagy képes az igaz változásra! Amig nem fáj nagyon, addig lamentálsz, mérlegelsz, nem engeded el, pedig már rég szorít a helyzet. Aztán egyszer megtörténik, átszakad, te hirtelen a mélyben találod magad, kába vagy és látszólag nincstelen, de egyben készen a váltásra. Minden emelkedést egy zuhanás, egy bukás előzött meg. Ez egy egyre magasabbra törő spirál, ahol a korábbi történések, a belső fejlődésed ágyaz meg az újnak. Tehát ha fejlődsz, ha tudatos vagy, akkor a tegnapi rendszered összeomlása után eszedbe jut, hogy ez egyben egy új lehetőség kezdete. És ha megdolgozod magad, ha őszinte vagy önmagadhoz, ha nem másban, külső körülményekben keresed az okokat, hanem magadra fókuszálsz, ha úgy tekintesz az összeomlásra, mint egy új, jobb, boldogabb út kezdetére, akkor magasabbra jutsz, tanulsz a múltadból, reálisabb, kiegyensúlyozottabb, végső soron boldogabb leszel. Magad vagy a sorsod irányítója, még ha külső események és történések fémjelzik is azt. Ha elfogadod és ha szereted magad, ha nem sértődsz meg a külvilágra, ha nem vádolsz és ha nem külső körülményekben keresed az okokat, messzire jutsz. A Világ olyan, amilyen. Amire nincs hatásod, ami nem tőled függ, azt engedd el! Hidd el, az életed egy folyamatos változás, amit megállítani nem tudsz, de irányát, sebességét, és lendületét kihasználnod érdemes! Idézd fel a kudarcaidat, és értékeld az eredményeidet! Most is te jössz ki hamarabb a slamasztikából, te jutsz magasabbra, ha akarod. Ne törődj mással, tökéletes vagy a boldogságra, csak nem mindig és nem állandóan! Légy békében önmagaddal, minden más magatartás visszahúz! Gyere, hadd öleljem át a vállad, érzem, megfeszülnek az izmaid, újból húzol, menni fog! Köszönöm! Jó utat!

Ne félj az Ősztől, ne félj semmitől! Az olykor meglóduló szél csak rosszkedved fújja szét, friss levegőt hoz az elhasznált helyett. Lett légyen bármilyen is a Nyár, a termés beérett, fent a fán, a tőkén is, no meg a lelkedben is. Még ha vannak is kétségeid, tudd, termékeny volt az év már eddig is, és még van belőle jócskán! Mert eredmény az is, hogy megtanultál ritmust váltani, hogy feltaláltad magad eddig sosem volt helyzetekben! Hogy a kevesebb pénzed jobban beosztottad, hogy toporgásod tartalommal töltötted fel. Sosem látott új tulajdonságaid kerültek elő, megtanultál online szeretni, sétálni sötétben, maszkban beszélni, két méterre ülni. Összes éved közül ez hozta a legtöbb újat, és te szentségelve, de belejöttél, alkalmazkodtál, túléltél. Szeresd az Őszt, szeresd a jelened! Érezd és becsült, hogy hajlik a térded, éles a szemed, és ízlelőbimbóid hibátlanul tudnak különbséget tenni a cékla és a narancs íze között! Érzelmeid amplitúdója nagyságrendekkel jobban kileng, immár jobban értékeled a telefonhívást, a sarki trécselést és a munkahelyed nyitvatartását. Egyre jobban megtanultál a jelenben élni, átlátni, hogy egyénként éled az életed, de közösségben, állandóan változó feltételek között. Egyre jobban megismered önmagad, eddig sosem tapasztalt erőfeszítésekre vagy képes, és minél jobban árad a félelem körülötted, te egyre nyugodtabb, magabiztosabb lettél. Jutott időd foglalkozni egy kicsit a legfontosabbal: önmagaddal. A napi rutinok mellett mélyebb gondolatok is helyet kaptak a fejedben, és erősebben figyelni kezdtél szeretteidre, szüleidre, gyermekeidre. A kevesebb lehetőség teret nyitott másnak, jutott idő olyanra is, amiről csak álmodtál, de eddig elfújták a hétköznapok rohanásai. Szeresd ezt az Őszt is, ritka, olykor keserű termése régi hiányokra lehet gyógyír, vastag tokját meg majd gyorsan eltüzeljük, meleget csiholva a hidegülő Télben. Nem rossz év ez hidd el, még ha annak is látszik! Tanít, alakít, vezet, megmutatja, hogy az Univerzum hatalmas, és hogy mindig mindenre van megoldás! Nem mindig kedvünk szerinti, de megoldás. Fogadd el ezt az évet is, mást úgy sem tehetsz, ha már megtiltani nem tudod a folyamatokat, állj az élére! Szeresd önmagad töretlenül, kedvesedet elvárások nélkül, a környezetedet kritika nélkül, és élj a bőrödben bizakodva! Szeretettel és empátiával nézem a mozgásod, jól látszik, hogy van benned erő, talán csak a mosolyodon kéne még húzni egy cseppet! De kacsintok: jól áll neked a mosoly!

Megyünk bele az őszbe. Ki tudja hányadszor veszek ismét nagy levegőt, kezdem újra meg újra bontogatni életem vitorláját, vizsgálom az eget, várom a szelet, mely friss lendülettel támogatja meg új irányom, céljaimat. Hálás vagyok mindenért! Örző dzsinek, titkos manók, no meg elsősorban a Fater, és az Univerzum vezetnek, jelölik apró fénygömbökkel az utam. Néha orra esem, itt-ott lehorzsolódik a hám, de belül minden ép, készen állok az újabb menetre. Egyszerre látom az Életemet bentről és kintről, élvezem kanyargós utam megannyi új nekilódulását, az arcom még mindig mosolyog, hosszú sálamat messze lengeti a szél. De jó, hogy mindig van erőm újra meg újra felállni, újra kezdeni a következő szakaszt! Hálás vagyok szüleimnek, anyámnak, és családomnak elsősorban, hogy megajándékozott az örökös reménnyel, bizalommal. Tegnap délután is az erdőt jártam, élveztem, bírtam a tempót, és nem torpantam meg az újabb emelkedő előtt. Ma jó, holnap jobb, majd holnapután még jobb lesz, mert ha nem megy magától, majd azzá tesszük! Ugye?

Mit tehetek én azért, hogy elkerüljem a vírusfertőzést? Elsősorban annyit, hogy nem félek, mert a félelem megbénít, gyengíti a védekezési képességemet, és lehangol. Továbbá kialakítom a saját, egyéni védekezési stratégiámat, amit igyekszem fegyelmezetten betartani. Az általános ajánlásokat betartom, tehát maszkot hordok, távolságot tartok, kerülöm a zárt helyeket, gyakran mosok kezet, sokat mozgok, gyakran sétálok a szabad levegőn, igyekszem rendben kipihenni magam. Nyitott ablak mellett dolgozom, éjjel is beengedem a friss levegőt, orron keresztül lélegzek, az is szűr egy keveset. Nem hallgatok híreket, nem nézek hírtelevíziókat, nem hallgatom meg a vírushelyzetről szóló információkat – azért, mert azon kívül, hogy felkavar, a helyzeten nem tudok változtatni. Igyekszem jó színvonalon elsajátítani a Zoom közösségi videós csevegős program fortélyait, és hol az egyik, hol a másik baráti kört hívom meg olykor egy kis beszélgetésre. Nem használom a tömegközlekedést, inkább gyaloglok, ha kell. Üzletbe csak ritkán, távolságtartással járok. Baráti körben igyekszem csak pozitív dolgokról beszélni, a napi halálozási adatok nem foglalkoztatnak. Terveim vannak, várom a lehetőséget, hogy bringázhassak, úszhassak, mehessek a tengerhez. Rendbe rakom a fényképeimet, blogot írok az internetre, vacsorát főzök a gyerekeimnek, átnézem ismét a könyvtáramat. Édesanyám mondotta volt: sosem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. Hát persze, most is lesz valahogy. Szerencsére nem lőnek, van mit enni, fűtünk, és ágyban alszunk, – nos, ez nem is olyan természetes, mint amilyennek tűnik – ,de most fegyelmet és elfogadást követel tőlünk a Sors, és ezzel felesleges ellenszegülni. Koronavírus van, és megmondhatatlan, hogy egy esetleges fertőzés esetén kire hogy hat? Többnyire enyhén, de lehetek akár én is, akire keményebben, vagy végzetesen. Mindig óvatos voltam, a jelenlegi az egyetlen életem, ezt nem teszem fel semmilyen játékban tétként. Felelősen és alázattal viseltetem.

A legfontosabb számomra, hogy továbbra is erősen hinni tudjak abban, hogy ez is csak egy átmenet. Hogy már készülődnek a felmentő seregek, és bár még lehetnek áldozatok, de a veszély fokozatosan csökken. Hogy érdemes és kell készülni a holnaputánra, hogy gyönyörű Telünk lehet, és a Tavasz egészen biztosan napfényes, langy és virágos lesz. Fabrikálom a tavaszi tengeri túraterveket, a konyhában ezt ide, azt meg oda rendezem, és ideje már átgondolni a nappali szoba átrendezését, új színeket, formákat álmodni a régi helyett. A helyzet nem jó, de nem is olyan rossz. Nem engedem, hogy hassanak rám a lehangoló hírek, hogy ki lesz az új elnök Amerikában, vagy hogy mekkora a környezetszennyezés a Világban. Az én világom ennél apróbb, sokkal, és ha este elalvás előtt két normális napi cselekedetem az eszembe jut, ha aznap csak két embernek tettem hangyányival szebbé a napját, akkor megtettem, ami rajtam áll. Nem csüggedek, sőt, erőt merítek a nehézségekből, mostanában gyakran mondom: a krízis egy lehetőség, alkalom arra, hogy változtassunk, korrigáljunk, erőnk szerint. Mintha előbújna a Nap, a szél is elállt, ideje indulni, vár a hegy, az erdő, van mit megbeszélnem önmagammal…

A helyzet jó, de nem reménytelen! Sokan írnak a korlátozások nehézségeiről, de ezzel most nem foglalkozom. Ahogy Szabó Péternél láttam egy előadásának a címét: A kiút befelé vezet! Soha jobb alkalom – ismét – hogy foglalkozzunk a legnagyszerűbb emberrel, aki végig kíséri életünket: önmagunkkal. Hogy leüljünk egy kényelmes székre, és őszintén kérdezzünk magunktól! Hogy hogyan is érzem önmagam? Milyen a testi és lelki állapotom? Hogy mit is szeretne a régóta fájó jobb vállam, és mitől aludhatnék jobban. Soha jobb alkalom teljes figyelmünkkel önmagunkra figyelnünk, érdeklődéssel és kíváncsisággal, hogy mit is szeretne például a rendszeresen begörcsölő vádlink? Most tudunk időt szánni a gyomrunk égésének feltérképezéséhez, most adódik tán idő szemgyakorlatokat végezni, újra vetni az ágyunkat, beszélgetni, kérdezni önmagunktól, és szeretgetni azt a kis Gyulát, aki bennem él. Tudom, erős menetű évek, évtizedek vannak mögöttünk. Menni, dolgozni, pénzt keresni, udvarolni, társasági életet élni kellett, bevásárolni, főzni, mosni, garázst rendbe rakni, rokonokhoz menni kellett. De nem jutott idő igazán önmagunkra, a testünkre, annak részleteire, halkan jelzett problémái meghallgatására, egy kis tornára, lazításra, önszeretetre. Ez most egy korlátozó helyzet, kényszerű lelassulással, de egyben egy lehetőség arra, hogy elinduljunk szeretettel és érdeklődéssel befelé, önmagunkba, megszólítva, odafigyelve a fülzúgásunkra, a bokafájásunkra vagy a székrekedésünkre. Mert a testünk ilyen-olyan jelzései nem véletlenül jeleztek, és talán most az alkalom, hogy a megszokott rohanás, programok helyett önmagunknak adjunk több énidőt, figyelmet, gondoskodást, szeretetet. A kialakult helyzet indulatos kritikája nem visz előre, és nem változtat semmin. A túlélés titka az alkalmazkodás! Találónak érzem az idézett mondatot: a kiút befelé vezet! Jó utat Barátaim!